Zap a ziskolában

Lehet, elég lenne ide olyat írni, hogy tegnap, életem legjobb előadásán vettem részt.
Ennyi.

Oké, nem ennyi!

Van egy pali, kit úgy hívnak, hogy Baki Péter. Róla azt kell tudni, hogy a Magyar Fotográfiai Múzeum feje, egyébként meg egy zseni.

Én arra emlékszem tanulmányaim során, hogy amikor művészettörténetről kezdtek el beszélni tanáraink, akkor az ember fia / lánya azon kezdett el töprengeni, miként vágjon eret, milyen eszközzel, vagy hogyan próbáljon ébren maradni. Én nem vitatom, hogy az oktatásunk világszínvonalon pörög (tömeg feláll, tapsvihar, éljenzés, leül). Azt viszont tudom, hogy ennek az előadása ócska.

Illetve addig meg vagyok erről bizonyosodva, mígnem jön egy fazon, ki fotó- és művészettörténettel kezdi el tömni a fejed úgy, hogy közben minden szart ki tudsz zárni az életedből, és csak azért vagy kénytelen elhagyni a termet, mert félő, a bandára rázárják az iskolát. Szerintem még simán elhallgattuk volna úgy 4-5órán keresztül a sztorikat, irányzatokat, mindent, mi a fotótörténelem része.

A mai napom a pársorosakról fog szólni minden tekintetben, mert a bíró ma úgy óránként számol rám. Bírom én a másfél órás alvásokat… bírom én…