A Blogring most írt, hogy nem enged be magához. 
Mer’mé?
Tán nem vagyok fehér?
Egyébként rájöttem, hogy tulajdonképp én egy akkora
exibicionista állat vagyok, hogy ha magamra dőlnék, hát biztos nem élném túl. Totál
megszoktam, hogy ha valahová leírom azt; Bbbúúúú!, akkor azt 100-200ember simán
elolvassa. Most, mióta kemény egy napja lököm itt a rizsát, át senki rám nem
bök.
Mélyedjünk magunkba.
Mi akartunk arctalan pankrátorok…őőő… proletárok…izééé, nem…
prédikátorok lenni.
Jó dolog olykor az arctalanság.÷)
Igen, zseniális! 😀
Érdekes, hogy sokan vannak így manapság. Azaz panaszkodnak, hogy nem mernek leírni ezt-azt, mert félnek, hogy megbántanak valakit.
Igazad van, de ezt valahogy komplexebbnek érzem. Illetve bele tudom magyarázni azt, hogy az ember gyermeke végre szabadon, a maga faragatlan és nyers stílusában kibüföghet mindent az életéről, a benne lévő szereplőkről. Nem kell itt finomkodni, megrágni a mondanivalót. Hogy megsértődnének? Hát ebben biztos vagyok. 😉
Többek között ezért is próbálom meg (sikertelenül) szüneteltetni az írást.
De van olykor olyan érzés bennem, hogy lesz ami lesz, akkor is kiírom magamból, aztán aki megsértődik, maximum nem olvas többet.
Hát igen, az íráskényszer nagy úr!
😉
http://blogring.hu/Help.aspx
piros szöveg…
1-2 poszttal még nem voltál elég régi 🙂
Igen! És a bloggerek buták! :)))