Elméletileg most október 20.-ának
kell lenni, és mondjuk legyen az időpont dél. Amikor ez íródik, akkor január 22.-e van, és mondjuk az éjszaka kellős közepe.
Itt vagyok bent a cégnél, a nő, kit szeretek, és kié nem vagyok, és ki nem az enyém, jelenleg névnapi bulizik. Arra fogok várni, hogy mikor jön tőle egy üzenet, itt van a bejáratnál. Valószínűleg nem jön üzenet, valószínűleg egész este ezen fogom rágni magam.
Ez most lehet egy emlékeztető, vagy valami jóslás, betekintés a jövőbe. Bármi is legyen, érdekes lesz az a reakció, mit kivált ennek olvasása most, október 20.-án.
Szóval, január 22.-e van, és …. hogy is érzem magam?
Szeretek valakit. Ez kb. a napjaim 90%-át kitölti. Nem tudok enni, nem tudok aludni, és fogalmam sincs, mikor nevettem utoljára. Jön a kérdés, hogy miért? Mert ez most, január 22.-én, éjszaka, egy beteljesületlen vágy.
Jelenleg nem tudom megmondani azt, hogy az az év, ahogy eljutottam idáig, egy elrontott, pokoli történet volt, vagy mindennek meg kellett történnie ahhoz, hogy rájöjjek milyen igazán szeretni valakit. Ezt majd október 20.-án megírom ide.
Vicces… gombóc van a torkomban. Félek az október 20.-ától.
Zap! Ha ezt olvasod, akkor emlékeztetlek arra, hogy majd’ egy évvel ezelőtt jöttél rá arra, hogy annyira szereted a nőt, ki csaknem egy éve ott dong körülötted, mint még soha, senkit. Rájöttél, hogy kivel akarod leélni az életed. Hogy mi kellett hozzá? Egyrészt az ő kitartása. Olyan volt, mint egy bumeráng. Tudtad, hogy van benne valami, nagyon közel volt hozzád, de nem tudtad leküzdeni az elkorcsosult életszemléleted, hályog volt a szemeden. Akkor világosodtál meg, mikor közölte, elhagy. Belehaltál. Felkapcsolták a lámpát agyadban, és tudtad, pontosan tudtad, hogy mit veszíthetsz. Amikor ez íródik, még harcolsz. Küzdesz, nem adod fel. Ő kell neked, senki más. Vele akarsz feküdni, mellette akarsz felébredni. Együtt akarod vele leélni az életed, mert tudod, megtaláltad azt, ki kell neked.
Mi fog történni január 22.-e, és október 20.-a között?
Az a baj, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban (???) nem én irányítom az eseményeket. Olyan, mintha lottóznék. Kitöltöm a szelvényt, és várom, hogy szerencsém lesz e. Harcolok, küzdök azért, hogy megmutassam neki, a múltat nem tudom megváltoztatni, az elkövetett dolgaimat elkövettem, nem lehet letagadni, elfelejteni, de a jövőm boldog lehet, méghozzá vele. Csak vele. Ha eléggé meggyőző tudok lenni, és ő eléggé szeret, akkor most együtt vagyunk. Remélem ott ül az ölemben, és együtt olvassuk ezt a blogot, majd most nyakon vág, miközben ezt mondja: Látja, milyen hülye volt? És én akkor belecsókolok a nyakába, belenézek a szemébe, és megmondom neki, hogy vele szeretném leélni az életem.
Annyira vágyom erre, mint még soha semmire.
