Újraindította? A jég is lefagy…..

A mai, üzleti téhómos, nem tudok csatlakozni a homegateway-hez, és akkor nincs IP cím, már másodszor, egy hónapon belül. Újraindít, nem megy. Ügyfélszolgálat. A 3. percben másodszor be, és majd elütött 9 jegyű azonosító megadása után megismerkedtem x.y. nevű ügyfélszolgálatosunkkal, ki átkapcsolt z.y. ügyfélszolgálatoshoz, ki átkapcsolt y.x.-hez, kinek harmadszor is vázoltam a problémám. Kikapcsolta-bekapcsolta? Este 6 kor egy ilyen kérdés erősen igénybe veszi az ember türelmét, reggel h9-kor még lehet rajta röhögni. Jelentem, kikapcsoltam-bekapcsoltam. Akkor próbáljuk meg ismét. először a… majd várja meg hogy… igen, megjött? akkor most, ha már világít, akkor a másikat, és akkor úgy, hogy, majd… És láss csodát.

12 perc, és megy. Amúgy, a minap tájékozódási futást végeztem a weben, és azt láttam, hogy a probléma globális. Világszinten seggek a szolgáltatók, kurvára nem tesznek a cuccaikba stabil hálózati cuccokat – tuti windóz alatt dolgozhatnak – , szóval ez nem csak hazai linkség.

De ami az!

Helyszín: A magyar egészségügy egyik dinoszaurusz csontváza, szóval nagy hodály, ahol a legfőbb újdonság egy „húzzál sorszámot” készülék, meg egy új „hol, mi” tábla.

Cél: Szokásos, évi tüdőröntgen.

Szituáció: Zap áll a váróban, és nézi a sorszámát. 545. A fali táblán 544 villog, s az 544-es páciens épp távozik a 106-os ablaktól. A 106-os ablakból kettő van. Vajon miért? A két 106-os ablak mögött kettő darab számító-gép, 3 tagú személyzet. Épp egymás enyhe gyomorfájdalmait, fizikai, érzelmi állapotukat térképezik fel. Végülis, ezt hol máshol? Ez egy egészségügyi központ, vagy mi… Zap áll, hallgat, nézi az ablak túloldalán lévő betegeket. A személyzet tudomást sem vesz. Legalább két percig. Majd a személyzet szemben lévő tagja már nem bírja Zap átható pillantását, mi a „k…a..a…ád” kifejezést próbálja besugározni a személyzet tudatába. Ránéz a számítógépre, leüt egy billentyűt, majd közönyösen kiszól az ablakon: Üljön le nyugodtan, LEFAGYOTT A RENDSZER.

Szakmába vág, szóval számoljunk. Lepukkant P4-es gépek, 500 mega ram, Win XP, maszekba, vagy olcsóért megvett ügyfélszolgálati programok, mik nem csak erőforrást zabálnak, de frissítés sem jött ki rájuk 2004 óta, bónuszként valami központból néha ideszalasztott informatikus, ki néha meghegeszt egy pár kábelt. Oké, akkor a boot ideje 7 perc. Nem baj, csak még 20 helyre be kell ugrani a városban, és ha mindenhol lefagy…  Zap nem moccan. Egyedül van a váróban. A feszültség nő. A feszültség, nő! Az ötödik perc környékén a gyomorpanaszok sorolását felfüggesztve, a leendő páciens ismét a gépre néz. Még mindig le van fagyva! – közli. Majd, ezen megállapítást követő 2. percben a 106/a ablak mögötti, ugyancsak beteges nőszemély közli – kétszer rácsapva a pultra, türelmetlenül – „Jöjjön ide!”

Konklúzió: Baszki! Én elhiszem, hogy az egészségügyben nincs pénz. Én elhiszem, hogy minimálbéresek, meg nem használ a rezsicsökkentés, és a piszokmód fejlődő gazdaság. Én mindent elhiszek, és bennem még mindig baszomnagy az empátia, de bazdmeg, ez nem erről szól. Ez arról szól, hogy három picsa csak sírni tud, hogy neki milyen szar, és ha nekik nagyon, akkor másnak se legyen jobb. Ez arról szól, hogy a három picsa akkor is három picsa maradna, ha havi 800ezret vinnének haza. És észre sem veszik, hogy mennyire hülye picsák lettek az évek alatt. Tök ciki magyarnak lenni. De tényleg…