Itt van előttem egy fehér lap. 
Ennek tulajdonképp jelzés értékűnek kéne lenni. Biztos fel is tudnék állítani erre valami logikai bukfencekkel teli elméletet, mi mondjuk az újrakezdésről, meg hasonló baromságokról szólna.
Nincs újrakezdés. Nincs fehér lap. Mondjuk nemrég hallottam valami gyógyszerről, mi képes emlékeket törölni, akár totálisan is, de ehhez az kell, hogy más is bevegye…
Végülis van nekem szükségem újrakezdésre? Mindent ugyanúgy, ugyanazon az úton, néhol csöpp eltérésekkel, de nagy eséllyel, hogy a végkifejlet ugyanaz marad? Jah, igen. Ha mondjuk 200évig élnék. Talán… talán akkor sem.
Lehet, most gondolom a legerősebben azt a baromságnak, és közhelynek tűnő mondatot, hogy mindennek meg kellet történnie. Valójában ez a gondolatmenet már lassan unalomig ismételt, de ha nem így irányítom az életem, mint eddig, akkor a tegnap este sem lett volna életem egyik legtisztább estéje. Akkor csak egy átlagos lett volna, mint az összes többi. Ugyanazokkal a korlátokkal, ugyanazzal a maszkkal, és mára már a feledés homályába kezdene veszni az egész. Ha belegondolok abba, hogy az utóbbi 20évben ez volt a második alkalom, hogy volt bátorságom erőm megmutatni mindazt, mi vagyok, akkor el kéne keserednem. Merthogy belegondolok az első ilyen szituációmba, mi arról szólt, hogy egy rettentő hosszú történetet lezárunk közösen. Őszintén, egymásra borulva, minden gondolatot kimondva, megélve, mintha kiszakadnánk ebből a szennyes világból és eltűnne körülöttünk minden.
A második ilyen alkalmat nem tudom lezárásnak elfogadni. Képtelen vagyok. Nem lehet az, hogy az út, amin megteszem az első lépéseket, mindjárt véget is érjen. „Szép volt Zap, jó volt, megtetted, menj tovább immáron bölcsebben, és a tudással zsebedben, miként kell szeretni.” Minél többet tudok meg az utóbbi fél év történéseiből, miket egyszerűen nem vettem észre nemtörődömségből, felületességből, vagy a hályogtól, mi a szememet takarja, annál őrjítőbben csapódik le minden. De végig kell rajta mennem, mindent tudnom kell, mindenért meg kell szenvedni, mert muszáj! Nem veszthetem el őt, aki mindezt kihozza belőlem. Soha többé.
