Még egyszer valaki megkeres bármiféle párt, vagy eszmény támogatással kapcsolatban, az szemen köpöm! Behányok a hangzatos szavaktól, a világmegváltó gondolatoktól. Nem vagyok radikális, de lassan igazat tudok adni egy havernak, ki vérben forgó szemekkel közli; az összes politikust sorba kéne állítani a Duna partján, és egyesével belelőni. Csak a rohadt agyzsibbasztó dumát tudják eladni, miszerint ha rájuk adom voksom, hát milyen jó világ köszönt rám. Persze, csakhogy mindezt képtelenek adatokkal, pontos számokkal alátámasztani. A választások végén meg kurva jó lesz majd beülni a bársonyszékbe, feliratkozni ×10 bizottságba, betenni a seggüket a szolgálati verdába, és siránkozni azon, hogy pokoli a helyzet, és váratlanul érte őket ez a szörnyű helyzet, mi az országot sújtja, de mindent megtesznek azért, hogy változtassanak rajta, csak idő kell hozzá. De a lelkiismeretükkel baj nincs, ugyanis nem ígértek semmi számszerűsíthető dolgot. Nem lehet őket kardélre hányni amiatt, hogy a beígért 10% csak 8lett, vagy 22. Hiszen ők ilyet nem mondtak…
Dögöljek meg, ha voksot adok bárkire is. (bővebb érveim itt)
A legszörnyűbb dolog az, ha felhív egy haverod, kiről jómagad, és ő is tudja, nem arról híresült el, hogy lelkeket képes egyensúlyba állítani, de megpróbálja. Egyrészt hálás vagy érte, hogy törődés van hangában, másrészt ha még néhány bugyrot nem fedeztél volna fel a pokolban, akkor bizony a beszélgetés befejeztével ezeket feltárhatod. Végképp nem tudom eldönteni, hogy az a jó, ha az ember fiáról senki nem tud semmit, vagy vannak emberek, kiket beenged az életének fontosabb epizódjaiba, és azok elkövetik az elkövethetőt, a szerintük legjobbat.
Döbbenet, hogy nem tudok semmi olyan filmet megnézni, vagy olyan könyvet elővenni, miben ne lenne olyan mondat, gondolat, szituáció, mit ne tudnék ráhúzni ez elmúlt egy évre. Minden ilyen pillanat képes darabokra tépni mindazt, mi még maradt bennem. Csak azt nem tudom, hogy meddig még… Mennyi marad, mit szét lehet tépni….
