Tudom mi az, belülről fázni.

Mikor nem használ a takaród, mikor remegsz, óránként ébredsz fel éjszaka, pillanatok, illatok, érzések jelennek meg előtted a sötét szobában. Mikor belülről éget valami kifelé.

Nemrég szerettem volna összeszedni az idei évem. Leírni mindazt, mi történt. Összefoglalni mindazon történéseket, mik ide jutattak. Ahhoz az éjszakához, mikor fázok egyedül egy sötét szobában.

Előszedtem az üzeneteimet, leveleket, írásokat, és letettem róla. Voltak szeretők, voltak új ismeretségek, volt nő, kibe a pillanattört részéig belezúgtam. Volt egy nő, kihez kellett egy nyaralás, mi eldöntötte, hogy soha többé látni sem akarom, mert végre megmutatta igazi énjét. És volt ő, ki mindig ott volt, mindig előkerül, kiről tudtam, hogy pár mondat kéne, pár őszinte pillanat, és nem történt volna meg ez az éjszaka. Rosszkor volt rossz helyen. Akkor jött, mikor nem kellett volna, amikor tudtam, hogy megbántom, mikor útban volt ahhoz, hogy mindent lezárjak, és akkor ment el, mikor már csak ő kellett volna ahhoz, hogy az összes rossz szellemet elzavarjam, és végre legyenek céljaim az életben.

Komplett mozi volt az utóbbi pár évem, és sehol nem található benne a Happy End.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy valójában ki is vagyok. Egy egoista rohadék, vagy egy gyáva senkiházi. Szerintem mindkettőből van belőlem jócskán. Mindegy is, hiszen a döntéseim semmi jót nem hoztak. Elfelejtettem hogy kell őszintén nevetni, milyen érzés valakire számítani a nap 24órájában, akivel együtt vagyok, együtt ébredek, együtt fekszem. Vannak, ki a maguk módján szeretnek, és ők lassan kikerülnek az életemből. Megtalálják életük párját, normális életet kezdenek élni, boldogan, nem egészen felhőtlenül, de ez az élet rendje. Én meg szép lassan a feledés homályába kerülök, és ennek így kell működnie.

Nem tudom mit hoz a holnap, illetve a jövő év. Valószínűleg hasonló szituációkat. Pár hónap, és túlteszem magam a tegnapi éjszakán, néha még előjön néhány fájdalmas gondolat, és egyre erősebb lesz a Mindent elbasztam érzés. Biztos lesznek pótcselekvések. Megtanulok fotózni, lesz egy újabb szakmám, sokat fogok írni, elkészül egy pár weblap, és még ki tudja mit ki nem találok annak érdekében, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy milyen érzés kéz a kézben sétálni valakivel, akié vagyok, és aki az enyém és ketten, közösen tovább sétálni az utunkon.

Rohadtul fáj minden, és rohadtul nem tudom leplezni.

Zseniálisan el tudok baszni mindent, mi igazán fontos lenne az életemben. És az a rohadt botrányos, hogy képtelen vagyok felelősöket keresni…