A ma reggel a totális fizikai összeomlás, és a „Mi a szar ez? Az őserdő?” jegyében telt. Ennyi takony egyszerűen nem keletkezhet az ember fejében, ilyen rövid időn belül. Majd az is elképzelhetetlen ebben az éghajlati övben, hogy beülsz az autóba, elindulsz lehúzott ablakokkal, és azt veszed észre – már amikor látsz a tüsszentésektől, orrfújástól – , hogy a kilélegzett levegőd bepárásítja a szélvédődet, miközben az autó utasfülkéjében húz a huzat.
„Ilyen állat márpedig nincsen!”
Ezt követően, illetve a harmadik kávédat követően a kezedbe kerül valami újságnak nevezett izé, és azt olvasod, hogy a kormány… Leteszed, kidobnád, de utána nyúlsz, mert nem hiszed el, amit elsőre láttál.
Kézzed el, hogy mondjuk van egy ország, ki a vasfüggöny szarabbik oldalán ki lett nevezve „Itt vasat gyártunk wazzeg, még akkor is, ha kukoricából kell csinálnyi!” országgá, majd amikor legördült a függöny, és már volt mersze az embereknek azt mondani, hogy ez egy baromság volt, akkor falvak, városok haltak ki, meg éhen, a felvilágosodás jegyében. Szóval, ez az ország, hol még a tél kellős közepén, a hóban, jégben dzsalnak ki a parasztok, hogy szedjenek egy kis kukoricát, amivel egyébként kurvára tele van minden, a remény felé lapátol, minek neve bioetanol, és aminek előállításához biza az a cucc kell, mi ott rohadt a földön, meg némi támogatás, és akkor mi sok-sok üzemanyagot tudnánk előállítani, és ebből meg is tudnánk élni, és hát izééé… Jön egy mókus, ki idén még alig nyújtott be törvénymódosítást, és előáll azzal, hogy miazhogyezennincsannyijövedékiadó? Legyen! Azért legyen, mert nehogymárne! És akkor majd lesz, és akkor már kutyának sem kell a bioetanol, mi annyiba kerül, mint a benzin, és akkor az épülő bioetanol rendszer a reménnyel együtt hal meg, mi kiutat mutatna a szarból.
Azt nem tudom, hogy hogyan zárhatnám ki még jobban az életemből ezeket az idiótákat. Bárhova nézek, ezek úgy törnek be az életembe, mintha kötelező lenne.
Kávézzunk! Mit szólsz?
