Miközben ezen a poszton gondolkozok, nagy a vágy bennem, hogy levágjak minden olyan cuccot a testemről, mivel lehet gépelni. Mert nehogymár…. Mert eztet én nagyon. Mert eztet én úgy, mint moziban a Prometheust (Hol van máááárrr???).
Szóval, a Touch akkorát esett nézettségben, mintha valaki kilökte volna egy repülőből, ejtőernyő nélkül. Tudod miért? Mert sza… mert tulajdonképp nem történik benne semmi.
Nem, ez nem igaz!
Adott egy kölyök, ki a számokon keresztül kommunikál a világgal, azok jelentése megmondja, hogy kivel, milyen borzalom fog történni, azt ezerszer felvetődik, a minden, mindennel összefügg gondolata, és jóccakát. És ez van az első részben, és a másodikban, és… És a szerető, egyedülálló atya próbálna rájönni, hogy mi a történet lényege, de csak kapálódzik a nagy bizonytalanságban. Ez jó az első részben, még elmegy a másodikban, de aztán jön a harmadik, mit már nem akarsz olyan nagyon megnézni, és a negyediket már el is felejted, az ötödik pedig….
Pedig a Touch jó! Illetve jó lenne, ha nem hiányozna belőle valami.
Ez pont olyan, mikor fogod magad, és bevásárolsz mondjuk egy jó olasz kajához. Nem fogod megvenni a magyar paradicsomkonzervet, az olcsó tésztát, a trappista sajtot, vagy a műanyag, előre elkészített szószt. Magadnak főzöl, és egyél már egy jót, basszus. És akkor kiválasztod a legjobb minőséget amit találsz a boltban, és hazamész, és összerakod a húsgombócokat, a szószt, összefőzöd ahogy te szereted, a tésztát is pont jóra, kitálalod parmezán hósipkával, még akár meg is díszíted, majd belekóstolsz, és…… nem raktál bele sót, nomeg az a csöpp cukor is hiányzik a szószból, mert közben volt egy telefonod, beszakadt a dugó a borospalackba, stb. Végeredmény? Valljuk be, szar. Vagy legalábbis messze van az alapanyagokból adódó legjobbtól.
Pont ilyen a Touch. Érted az egész komplexitását, mert ott rejtőzik a cuccban valami különleges, megfejtésre váró, látod a szereplőket, kik végzik a dolgukat, tudod, hogy ez egy olyan sztori, mi nem fért volna bele 90 percbe, erre érdemes sorozatot indítani, az egész mögött tutira kell lenni valami nagy durranásnak, és akkor leülsz elé, és…. Nincs benne fűszer.
És szomorúan ülsz előtte, mert elvették a játékodat. Hogy kik? Producerek? Írók? Rendezők? Vagy a kajás fiú? Már nem is érdekel, mert sasolod a nézettséget, és eltemeted az egészet előre, hiszen a stúdió nem az IMDb pontátlagokat fogja nézni, mikor ezt a történetet is kibassza a kukába, mint annyi mást, annyi félbehagyott sztorit, az utóbbi jó pár évben.
