Töpreng….

Azon töprengek, hogy ha itt bent a gályán, ezen a szép vasárnap reggelen, megö elteszem láb alól a hajó hülyéjét, akkor mit veszíthetek?

Ugyebár nem kell többé kajára, számlákra, ruhára, benzinre költeni. Nincs családom, feleségem, gyermekem, sőt, még a lehetőség sincs meg rájuk, tehát senkit nem hagyok magára. Nem zsibbasztja az agyam a világom által rám kényszerített bulvár, politika, és egyéb szenny. Nem leszek részese forgalmi dugóknak, nem kell keresnem parkolóhelyet, nem kell bekényszerítenem magam különböző plázákba, és egyébként meg nyomós indokom lesz mindig arra, hogy miért nem megyek oda, ahová hívnak. A jövőmmel sem kell foglalkoznom, hiszen az elkövetkezendő pár évtizedem le lesz zsírozva, utána meg már tök mindegy mi történik. Mondjuk lemaradok egy rakat mozifilmről, pár jó sorozatról, viszont ezeket olyan mennyiségben néztem az utóbbi időszakban, hogy szinte totálisan elvesztették értéküket, így ezt is a pozitívum sorai közé kell felvenni. Nem lesz net. Viszont lesz könyvtár, így ismét elkezdhetek olvasni. Sőt, egy idő után beindulnak az agytekervények, és írhatok is. Ezaz! Íróvá képzem magam a kóterban. Közben hatalmassá gyúrom magam, kajak, erős legénnyé, így ha megpróbálna valaki a nőjévé tenni a rácsok között, hát nem csak a gondolataim lennének az elrettentő fegyverek.

Csupa-csupa pozitívum, és még egy idiótával is kevesebb szívná el a mai naptól az oxigént, eme nemes bolygón. Nah, ez aztán rémisztő. Márminthogy 10perce ülök itt, azon gondolkozva, hogy legalább egy nyomós érvet találjak – bár a világunknak jót téve – , önmagam elzáratása ellen.

A poén az egészben az, hogy ezen poszt megírása után még vigyáznom is kell erre a baromra, mert ha ma elüti akár egy villamos is, hát nincs az a sztárügyvéd, ki bizonyítani tudná, hogy nem én vezettem a járművet.

Kétségbeejtő a világom, és ami mögötte van….