Tarr, filmakadémia, magyar Golden Globe, és jókora sértettség…

Ember nincs a talpán, ki az utóbbi 20 év magyar filmgyártása körüli döbbenetes kuplerájt össze tudná foglalni. Komoly! Én ahogy előveszek egy ciket (bármilyen cikket, bármilyen nyilatkozatot), az első percben elvesztem a fonalat. Két dolog tuti. Tele van az egész ország sértődött filmesekkel, és nem „fizetek” (közvetlenül) magyar filmért.

A magyar filmgyártás egy elkényeztetett, sértődött tízéves, kinek anyuja/apuja túláradó szülői lelkesedéssel tekinti a gyerek pálcikaemberekből rajzolt csoportképét a Sixtus-kápolnába illő művészeti alkotásnak, csak a csúnya világ nem érti a tehetségét, sőt, arra vetemedik, hogy gúnyt űzzön a kölyök talentumából. A magyar filmgyártás szar! Nem a háttérmunkások szarok, nem a forgatókönnyírók, nem a rendezők, nem a producerek, hanem az egész. A magyar filmgyártás akkor lesz jó, ha Zap bemegy a Corvinba, és átveszi a három nappal azelőtt előrerendelt jegyét. A magyar filmgyártás akkor lesz jó, ha a filmbuzin tippjáték indul a filmhét (éves díjátadó, vagy akárminek is hívjuk…) győzteseire.

A filmkészítés a szórakoztatásról szól. Mindenhol máshol. Itthon nem. Mert mi úgy gondoljuk, hogy a művészetről. Az egyéni gondolatok kiteljesítésének filmvászonra viteléről, mély gondolati síkba ágyazva, mi képes arra, hogy… A büdös életbe ne menjek be rá.

Mundruczó Fehér istenére bement nagyjából 27e ember (összesen!). A Csingiling és a kalóztündérre – faszomtuggyamiez – meg 30ezer (egy hét alatt!). Mundruczó drámája nem eladható. Lehet, hogy jó mozi. Ki tudja… A HBO GO kinálatai közül (ha menne az a szar két hét cirkusz után, hogy basznátokmeg!) lehet előbb klikkelnék Csingilingre, mit rá. És ez nem az én hibám! Ha a szart nem tudod jó sztaniolba csomagolni, akkor ne a vevőt hibáztasd!

Tarr Béla sajnálattal fejezte ki, hogy nem akarja a nevét adni a magyar filmhéthez, mert az Andy Vajna bulija, és ő nem hajlandó semmihez adni a nevét, miben Vajna szerepel, szerepelt, vagy szerepelni fog. Egyébként is, teljesen űzött vad lett a filmes művész ebben az országban. Itten diktatúra van, központi döntéshozás, itt beleszólás a filmekbe, forgatókönyvekbe, gyártásba, kontroll, kontroll hátán. És ezt igaz demokrata nem tudja elfogadni. Teljesen igaza van. Tarr Béla és társai, a művészurak, szakemberek, az a rengeteg tehetséges ember az utóbbi 20 évben azt tudta elérni, hogy én – Zap – leírjam egy posztban, hogy a büdös életben nem megyek be magyar filmre. Nagy munka volt, de legalább demokrata. El lehetett szórni évente milliárdokat az adómból arra, hogy az elkészült művet bemutassák (ha egyáltalán bemutatták) két vásznon, és amire csak néhány ingyenjegyes kritikus, meg pár diák ült be jegyzetelni. Meg mondjuk az, ki nem akart az utcán ázni.

Tarr Béla, meg a filmművész-szövetség, és az összes hozzájuk kapcsolt demokratikus szervezet nem más, mint a 10 éves gyerek a túlbuzgó szülőkkel, és a roppant sértődöttséggel a lelkében.

És az a legszomorúbb az egészben, hogy a tavalyi égést követően – mikoris a filmszemléből film hiányában lett egy jókora tüntetés amin a résztvevők, az a 42 ember akár név szerint is felsorolható lenne, plusz az Uránia perecese – még mindig nem esett le a húszfilléres, mert az ész ugyebár nem bír kitörni a sértődöttség hályoga mögül. Pedig jó lenne, kedves művészurak, művészhölgyek. Ugyanis 2014-ben egy néző sem csorgatott könnyet a 2013-as, elmaradt szemle miatt. Sőt, nem is emlékeznek rá. Mégsőtebb: Azt sem tudta, hogy mikor van/volt/kellett volna lennie. Itt van, mutatom, ez történt:

Azt sem mondhatom, hogy a magyar filmgyártás bezuhant egy fekete lyukba, mert akkor legalább eltűnnének a vérig sértődött, és elmenekült Tarr Bélák, mi előfeltétele a megújulásnak. Annak a megújulásnak, mihez nagyon kellenek a jó producerek, kik közönségfilmes forgatókönyveket vadásznak, kellenek az igazi sztárok, kikről híranyagok születnek a legutolsó filmes blogban is, és amnézia, mi kisöpri az elmúlt 20 év elkorcsosult, a valóságtól elrugaszkodott, a magyar film soha nem létező nagyságát hirdető őskövületeinek nyomait is. Ha Jancsó meg tudta mutatni a 2000 években a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című mozival a sikeres közönségfilmes szatírát, ha 4 évre rá megszülethetett a Kontroll (Antal Nimród), mihez fogható színvonalú magyar film még a büdös életben nem készült, akkor nem veszett ki a magyarból genetikailag az, hogy JÓ mozit tudjon gyártani, mire – és ez a legfontosabb – Zap jegyet vált.

Be kell látni, hogy a Tarr féle demokratikus elképzelés totálisan csődöt mondott. Ha a megújuláshoz kell egy Andy Vajna, ki majd központilag megmondja, hogy mire mennek be az emberek, ki tudja, hogy Hollywood miként dolgozik, hogy politizál, hogy képes embereket bevonzani a filmvászon elé, hogy képes reklámozni, sztárokat csinálni, és ezt a magyar körülményekhez akarja adaptálni, akkor hajrá! Tessék művész moziba küldeni a művészfilmeket, tessék közönségfilmeket gyártani, tessék sztárt csinálni, bulikat, díjátadókat, és mindent, mi ezzel a világgal jár. Úgyis én, mi – meg még az a két ember, ki megveszi a jegyet – leszünk a döntőbírója annak, hogy mindez sikeres lesz, vagy totál bukott. Tessék ezt a szerepet ránk hagyni, mert eddig az egész kuplerájból a legfontosabb szereplőket felejtették ki, azaz minket.