Írnom kell ide véééégre!!!!
Február óta meg sem állok, eddig négy olyan „melót” sikerült befejezni, amik belekezdéséről még álmodni sem bírtam rémeket, és vége, szóval most szabadság! Állítólag a világban járvány tört ki, állítólag…

Tudod, azt, amit mondjuk a filmrendezők próbálnak elérni a színészeiken, segítségükkel bemutatni az igazi emberi drámákat. Ez kivétel nélkül bukásba fullad. Az igazi emberi drámákat igazi emberek tudják megmutatni, az…
2015 az év, mikor a vállalathoz elsőként bekívánkozik törni a fizetős egészségügy. Ennek jeles képviselője a Medicover. A fizetős egészségügy hallatán az ember gyermekének (kinek van valami fogalma arról, hogy…
A mai, üzleti téhómos, nem tudok csatlakozni a homegateway-hez, és akkor nincs IP cím, már másodszor, egy hónapon belül. Újraindít, nem megy. Ügyfélszolgálat. A 3. percben másodszor be, és majd…