De most komolyan! Volt már neked olyan, hogy nem akarsz szembesülni bizonyos dolgokkal?
Mittudomén milyenekkel…. Hozzak egy példát, mi?
Mondjuk azt, hogy angol tudósok bejelentik, hogy a föld 420 óra múlva rettentő lendülettel indul a nap felé, majd röpke haláltusa során, mint egy apró porszem, eltűnik abban a mocsok nagy és fényes gömbben, és még csak egy pukkanást sem lehet majd hallani, mi az emberiség kimúlására hívná fel a világegyetem figyelmét. Te erre felépítesz magadban egy gátat (majdnem azt írtam, hogy kádat, minek ugyebár semmi értelme nem lenne), és innentől fogva nem vagy hajlandó kinyitni az újságokat, elolvasni, megnézni a híreket, sőt, emberek közé sem jársz többe. Mindez tök természetes lesz számodra, eszedbe nem jut, hogy azért teszed – amit nem -, mert nem akarsz szembe-sülni azzal a ténnyel, hogy pár hónap múlva kínkeserves üvöltés közepette kap lángra testeden a bőr, serceg le rólad a zsír, és nincs hová menekülni ez ellen.
Mi, hogy nem kéne ennyire szemléletesen? Senki nem mondta, hogy kaja közben olvass…
Volt már ilyened? Nekem most is van. Ha volt is lendület, az átcsapott menekülni vágyássá, és kb. kifutnék a világból. Az asztalomon egy rakat kibontatlan boríték, egy csomó értesítés a postaládámban, és mindegyiknek nagyjából sejtem a tartalmát. Arról szólnak, hogy felnőttem, egyedül vagyok, egyedül kell feldolgoznom, megoldanom az azokban felsoroltakat, méghozzá határidőre. Pedig én nem akarom. 6 éves kisgyerek akarok lenni, ki fogja az anyuci kezét, és tudja, itt van ő, ki minden problémának megoldója.
Azt hiszed, hogy ez poén, vagy valami gyerekes sirám, mi? Pedig nem az! Véresen komolyan gondolom. Kurvára elegem van abból, hogy mindent egyedül, vagy ha mégsem, akkor is, mert tuti valami bebaszik, ha más is belenyúl. És bebaszik, mert nem jut eszembe ellenpélda az utóbbi évekből…
Lehet azért vagyok ilyen rohadt negatív, mert a minap Nathan Fillion dobott egy tweet-et arról, hogy Tim Daly (úúccse tudod ki az, mert ő az a színész, kit már mindenki látott, de senki nem képes felidézni egy szerepét sem) csatlakozik a 1.7.1. Challenge csapatához, mi arról szól, hogy egy ember (Troy Hanson), a hét nagy hegy megmászásra készül egy év alatt, és ebben ugyebár az a kihívás, hogy még a büdös életében nem mászott hegyet. Na és hol vannak? Úton Tanzánia felé. És mi van ott?
Mondjuk 16 nemzeti park, a Viktória- és a Tanganyika-tó, keleten az Indiai-óceán, a kenyai határ mentén, ötezernyolcszázkilencvenkettőn pedig ottan magaslik a Kibo.
És a kurva anyjukat, hogy előttem mentek, én meg itt rohadok, egy velejéig romlott, keserű, irigy, hazug országban, nyakig süllyedve a bürokrácia, és a mamutcégek szaros vödrében, mint valakik kurvára lötyögtetnek, és még annak a kurva révésznek sem tudok fizetni, hogy vigyen inkább innen a pokolba, mert ott legalább minden egyértelmű.
Több fény van a Mariana-árok alján, mint a mai éjszakán, az alagutam végén.
Elmegyek káromkodni….
