A nap margójára annyit helyeznék el, hogy…
Hhmmm…. A mi hírős nevezetes civilizációnk szerintem ott kezdett végképp a bukás útjára sodródni, hogy elkezdtünk dobálódzni a szavakkal. Nem úgy, mint a busmanok, vagy még egy jó pár nép, kiket valami csoda folytán még nem igázott le teljesen a fejlett társadalom, kik buták, ostobák, műveletlenek, emellett szótárukból hiányoznak szitokszavak, vagy akár maga a nem szócska. Szóval, voltak értékes, jó, vagy olyan helyzetekhez, szituációkhoz, érzelmekhez szavaink, miket kifejezetten ezekre gyártottunk. Miket ha kimondtunk, akkor abból nem keveredett zűrzavar, nem lett félreértve / magyarázva, más értelmet sem nyert, csak pont azt, mire épp akkor gondoltunk, éreztünk, megéltünk. Aztán fejlődtünk, civilizálódtunk, törtünk előre, hogy jobbak legyünk a mellettünk ülőnél, és erre felhasználtuk azokat a fontos szavakat, mik már nem elkülönítve csücsültek a polcon, várva a nagy pillanatot, mikor le lehet őket venni. Beépültek a mindennapi kommunikációnkba, s szép lassan elvesztették jelentőségüket.
Namost, ez az a pillanat, mikor a nap margójára nem írhatok semmit, mert azt max. egy busman érthetné meg, s valami roppant erős gyanú él bennem, olvasóim között az elkövetkezendő évtizedben ilyen népcsoportbeli nem igazán fog előfordulni.
Így hát ne is dobálódzunk itt semmivel… beszéljen csak egyszerűen a kategória, mibe ez el lett helyezve…
Szóval fergeteges nap volt, mi? 🙂