Tegnap délután a legnagyobb futkosás közepette aszongya; Gabi, beszélhetünk?
Nahkérem, ha valaki így kezd egy mondatot az utóbbi pár évben, akkor én elkezdem fogni a fejem, mert az égvilágon semmi jót nem jelent. A „Gabi, beszélhetünk?” azt jelzi, hogy gáz van, minek megoldása rám vár, és amúgy a megoldások rám várása lassan betemet, szóval még kettő, és végképp egy nagy kupac megoldásra váró cucc között lelem – amúgy nem nemes – halálom, de megesküszöm, könnyen nem megyek el, lesz ott vérfagyasztó sikoly, horrorba illő jelenetek, csakhogy szenvedjenek azok is, kik eme esemény előidézői voltak (mert engem is elért a jó magyar mentalitás, a semmiről nem én tehetek…).
Néha azért felteszem a kérdést, hogy az elmúlt év összes szarfelhője mikor fog végre eltávozni a fejem felöl, lágyan lengő szellentés metánhullámain, mert kurvára a végét járom.
Szóval, kinyögi nehezen a mondatot, miközben metakommunikálja, hogy zavarban van, kellemetlen a dolog mi több, baj van. Leülünk. – mondd hát!
És akkor elrebegi, nagyokat pillázva, hogy bár a szerződésében megjelenik – többek között – azon gondolat, hogy a munkával foglalkozunk a munkahelyen, és nem pasizunk, csajozunk (kinek-kinek beállítottsága szerint), viszont abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy megtalálta itt (ott) élete párját (kis naiv) és ezt személyesen szeretné elmondani addig, míg a pletyka szinten el nem terjed, bónuszként úgy érzi, hogy ezzel valamelyest szegte a szerződésben leírtakat.
Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy megsimogassam a fejét, amiért ilyen korrekt, őszinte, egyenes volt, vagy lekeverjek neki egy büdös nagy pofont, amiért okozott 3percnyi idegbajt, hiszen ilyenkor már az ember gyermeke előre vetíti a kilépési szándékot, az új munkaerő keresést, az azzal járó őrületes faszságokat, vagy valami egyéb baromságot, mi nekem nemcsak időbe – amiből nincs – , de pénzbe is kerül – amiből meg végképp nincs.
Sikerült magam elröhögnöm, talán még boldogságot is kívántam nekik – bár erre nem emlékszem, mert az eset kapcsán agyamban feltorlódott vegyületek épp távozóban voltak, így vákuum keletkezett búrámban – , de azt tudom, hogy közöltem, nem vagyok hajlandó más magánéletében turkálni, mivel ahhoz másképp kellett volna felnőnöm, egyébként meg perceim sincsenek arra, hogy azzal foglalkozzak, ki-kivel kefél.
De azért így belegondolva, ez a világ még nincs teljesen elbaszva, ha valaki odajön hozzád, és így, ilyen formában megnyilatkozik, nem? De…
Na, akkor most egy nagy levegő, még egy nagy keddi hajtás, és onnantól kezdve megszűntem létezni a világ számára. – legalábbis erre a hétre…
