Reakció – Kedves egykori tanáraim

Pár órányi földtúrás, favágás, sövényültetés után leálltam kávézni, majd szembejött az Egyenlítőn ez a cikk, és leesett, hogy kurvajó, és én is szeretnék köszönetet mondani a tanáraimnak az elmúlt …. nem mondom meg hány évből, de ha jól összeszámolom, akkor legyen mondjuk 17 év, amikor embereket azért fizettek, hogy engem oktassanak.

• Elsőként szeretném megköszönni a magyar tanáromnak – fasz tudja hogy hívták – a kötelező olvasmányokat. Tényleg, ha ezek nem lettek volna, akkor nem álltam volna át Rejtőre, csak hallomásból ismerném Agatha Christie, Raymond Chandler nevét, és szüleim gardróbszekrényeket megtöltő ponyvái is jobb állapotban lennének. Viszont ha nem lett volna kötelező, akkor lehet, valaha elővettem volna pl. a Tüskevár, vagy az Egri csillagok című nagysikerűeket, és lenne róla fogalmam, mennyi erkölcsi tanításról maradhattam le nélkülük.
• Köszönöm a tenisz tanáromnak/edzőmnek, hogy csak azokkal foglalkozott versenyszerűen, kik apukája mercivel hozta a gyereket edzésre, vagy anyucit meg lehetett dugni az öltözőben. E nélkül én nem szoptam volna éveket az ötven fokos pályán ugrálókötelezve, vagy nem futottam volna kilométereket lyukas cipőben a szpari havas kézipályáján. Komolyan köszi! Ha 6-tól tizenéves korodig szarrá szopatnak az edzőid, annak az az eredménye, hogy hosszú évtizedekkel később egy nap alatt egy kávéval, meg egy baszom fotószsákkal végiggyaloglod Auckland, és Waiheke útjait, és másnap képes vagy kikelni az ágyból.
• Szeretném megköszönni a matek tanáromnak – Zsuzsa néninek – , hogy úgy gondolta, mindenkinek töktotáltermészetesek a többed fokú egyenletek, szóval pikk-pakk át lehet rajtuk siklani, és ha ezek úgy nagyjából olyannyira értelmetlenek, mint a végtelen felfogása, hát így jártál. Sokkal fontosabb persze, hogy elvegyük a csodás Pif magazint, és a hozzá tartozó játékokat, minthogy megértsük, vajon miért is kerültek elő. Viszont így nem tudtam volna meg, hogy milyen matek korrepetációra járni egy lepukkant belvárosi bérházba, egy lepukkant tanárhoz, és a lepukkant, és büdös kutyájához.
• Szeretném megköszönni a fizika tanáromnak – bazdmeg, nem jutnak eszembe a nevek – hogy megbuktatott 7. félévkor, csak úgy, motivációs célból. Sikerült annyira motiválnia, hogy soha többé ne vegyek kezembe fizika könyvet, és úgy nagyjából végigpuskázzam az ezt követő életem, ebből a tantárgyból is.
• Köszönöm az általános iskolás kémia tanáromnak, hogy megtudhattam, miként kell szarul tanítani ez a műfajt, és erre a bizonyíték, hogy a középiskolai megmutatta az ellenkezőjét, minek eredmény volt a röhögve, könyvek nélkül érettségire készülés ebből a tárgyból.
• Köszönetet szeretnék mondani a középiskolai osztályfőnökömnek, hogy úgy döntötte el a külföldi nyári gyakorlatra kiutazók személyét, hogy ki, és hány tesóval rendelkezik. Köszönöm, hogy a 3. félévben ezért 300 óra hiányzást igazoltam magamnak – mi után anyám nagy meglepetésére, ki akartak rúgni – mert fantasztikus volt délelőttönként moziba járni, parkokban olvasni fasza regényeket, felfedezni Budapest tuti helyeit.
• Köszönöm a nyelvtan tanáraimnak, hogy soha, semmilyen körülmények között sem tudnék egy nyelvtan tesztet sem kitölteni. Köszönöm, hogy úgy gondolkoztak, mindenki úgy gondolkozik, mint ő maguk. Köszönöm, hogy annyit tudok nyelvtanból, hogy oda kell vesszőt rakni a mondatba, ahová az írnád „geci”. Tényleg, nagyon sokat segítettek a későbbi nyelvtanulásomban.
• Köszönetet mondanék a géptan tanárnőmnek – gy.k. az a ribanc – ki „hülyétkapsz” rajzokat dobatott velem vissza magyarázat nélkül, száján csak egy kaján vigyor volt, és csupán annyit tudott nyögni: „Nem jó, rajzold újra!” És amikor dühömben bebasztam a sarokba a művet, majd elbúcsúztam tőle, de akkor is ugyan az a szemétség sugárzott arcáról, mintha az összes ellene elkövetett pasi szemétséget rajtam vezetné le. Köszönöm! Azóta is szeretek rajzolni, imádom a CAD-et, és valószínűleg vagyok benne olyan jó, amilyen ő sosem volt semmiben.
• Köszönöm a történelemtanáraimnak, hogy a harmadik suliban jöttem rá, mennyire is szeretem ezt a műfajt, mert akkor találkoztam azzal az emberrel, akivel élmény volt felfedezni azt, hogy a múltunk alapozza meg a jövőnket, minek ismerete nélkül az van,….. ami most van.
• Köszönöm az informatika tanáromnak, hogy még mindig nem tudnék megírni egy szerverem lefutó .bat fájlt a gépek csatlakozását követően, köszönöm, hogy úgy gondolta, minden srác Commodore, Amiga gépekkel aludt a szülőszobában, és már 4évesen a Prince of Perzsia forráskódját törte fel.
• Köszönöm az adatbázis tanáraimnak, hogy annyi fehér foltot hagytak ebben a buliban, amitől egy számolótáblát sem tudnál összerakni. Köszönöm, hogy mára ki tudok maxolni egy Access-t anélkül, hogy egy kurva sort is tudnék VBA-ban írni, amire akkora szükségem lenne, mint egy falat kenyérre, de a faszom, mert tudok megkerülni dolgokat, és ezzel együtt azt is tudom, mennyivel könnyebb lenne, ha csak egy csöppnyit gondolkoznak azok, kik összeállítanak leadandó anyagokat évfolyamok számára.
• Szeretném megköszönni az egész rendszernek, hogy tömegként kezelt, hogy el sem jutott a tudatáig, nincs egységesen fejlődő elme, nincsenek egységes erősségek, gyengeségek, a legfontosabb időszakban szarik bele abba, hogy a padban ülő kölyök talán kimagaslóan tudna teljesíteni, talán nagy dolgokra lenne képes az emberiség javára, ha kinyitnánk a szemünk, és hagynánk lubickolni abban a témában, amiben csillog a szeme.

Végezetül valóban köszönöm annak a három embernek 17 év alatt, akiktől sokat tanultam iskolákban, akik nem egy tárgyat szerettettek meg, „csak” rávezettek arra, mennyire tudom beépíteni a mindennapjaimba a „meséiket”. Köszönöm Gyöngyi néninek, hogy végig csavarogta velünk a hegyeket-völgyeket, és beépült tudatomba, néha mennyire fontos kiszakadni a mókuskerékből, és kinyitni a szemed a világra, annak apró csodáira. Köszönöm az utolsó töri tanáromnak, hogy az érettségimet sikerült végigvigyorognunk, viccet mesélnünk a bizottság színe előtt, mert mindketten tudtuk, a régi idők sztorijait nem bemagolni kell, hanem megérteni. Köszönöm, hogy ő értett a megérttethetéshez, a párhuzamokhoz, köszönöm, hogy szerepe volt abban, hogy most az legyek, aki. Végezetül köszönöm a középiskolai kémia tanáromnak, hogy egy büdös ribanc volt, aki nem hagyott békében lógni az óráin, aki szétkúrta az agyam a szervetlen kémiával, mi jelentősen megkönnyítette az életem a továbbiakban.

Rajuk kívül az a harminc-negyven ember azt tudta elérni, hogy a jelenlegi tudásomat autodidakta módon szerezzem meg. Valószínűleg jelentős szerepük volt abban, hogy NE fogadjam el az Ő világukat, mást akarjak, máshogy, és ne féljek attól, hogy ezért sokan nem fognak szeretni.  Nincs okom mára panaszkodni arra, amit a saját világomban elértem, legyen ez másoknak oly csekély, vagy értéktelen is. Ők – a tanáraim – ezt biztos nem gondolták volna, hisz egy jelentéktelen izé, vagy csak egy újabb gond voltam a tömegben, és néha jó lenne az orruk alá dörgölni, de az csak egy csöpp időre lenne könnyebbség a lelkemnek, talán fel sem fognák igazán, hogy mit tettek, azt hogyan, és hogy nélkülük meddig juthattam volna. Mindenesetre köszönöm nekik, mert ugye tudod, minden, mindennel összefügg…