– Mikor indulsz?
– Kedden reggel.
– Expressz?
– Naná! A Szaturnusz mögött elcsípünk egy féregjáratot, és irány haza.
– Jelentést megírtad már?
– Pppfff… küzdök vele. Elképesztőek. És elképesztő, hogy mennyire hatással tudnak lenni az embe ránk is.
– A fejed mitől remeg?
– Hülyéskedsz? Ezek után? Az a csoda, hogy ép bőrrel ki tudok innen menekülni…
– Veszélyesek?
– Rosszabbak bármely otthoni vírusnál. Ezek képesek saját magukat elpusztítani. Méghozzá kollektíven. Bármely csoportot nézzük, tagjai egész rövid időn belül totális kölcsönhatásba lépnek egymással, viszont genetikusan beléjük van táplálva valami önpusztítás iránti vágy, mely egy idő után a csoport érdekein is felülemelkedik, majd bomlasztólag hat. El sem hinnéd. Most épp azon töprengek, hogy miként fogom ezt én megfogalmazni az otthoni kutatóknak.
– Te is valami hatás alá kerültél, mi?
– Csitt! Erről egy szót sem szólhatsz senkinek! El sem tudom képzelni, hogy mikorra heverem ki.
– Na, mesélj már valami szaftos sztorit!
– Jó, hát emlékszel arra, mikor idekerültem? Tudod, elvégeztünk minden fejlesztést, átestünk az összes próbán, a kettő meg kettőről bizton állíthattuk, hogy négy …
– Mármint ezen a bolygón….
– …na persze, erről beszélek. Szóval meggyötörtük rendesen tudatunk, és felkészültünk az ittlétre. Majd, egy idő után azt vettem észre, hogy ……………………………………………..kkkrrzzsssszzzz…………………….zzzzzzfffrrr………… ….sssssss…………………………………krfffffffsssssssss………………………………….
A felvétel eme része technikai okok miatt az enyészetté vált.
………………ssssrrr…………………….és akkor most itt tartok. Jó, mi?
– Basszus…
