Öregszem, meg minden más. De főleg öregszem…

Tegnap még annyira voltam másnapos, hogy sikeresen benyelettem a bankkártyámat a rohadt automatával, majd ezt közölve a bankos csajjal, rákérdezett, hogy ugyan miként történhetett ez. Átfutott az agyamon, hogy elmondom. De aztán nem. Lezártam azzal, hogy ez egy ilyen nap. Erre közölte, hogy akkor három hét. Erre közölni akartam vele, hogy három hét alatt egy csomagküldő szolgálattal hétszer körbeutaztatom a bolygón a bankkártyámat – persze, ha meglenne – de inkább ebbe sem mentem bele.

Gondoltam zárom a napot azzal, hogy feldolgozom a hétvégén készült képeket, de az 5. fotónál sírva vetődtem az ágyra. Nem megy nekem a hőséggel kevert másnaposság, full allergia tünetekkel megfűszerezve. Amúgy nem megy semmi, többek között a hegyre felgyalogolás sem, ugyanis szombaton sietősen meg kellett mászni a szigligeti várhoz tartozó kaptatót, a fotószsákkal a hátamon. Nagyjából 1000m átlag 20-23%-os kaptató. A végére gyakorlatilag a túlélésért harcoltam. És ez enyhe kifejezés. Az utolsó 20 méteren azért nem feküdtem le a földre, mert egyrészt senki nem hitte volna el, hogy komoly a dolog, másrészt magamtól kellett volna felállnom. Ahha…

Japp, ha már nekem most még csak nyersben, ezért átfutottam a „hivatásosok” fotóit a Velodromról. Most vagy ennyire szar lett a szakma, vagy kocafotósokat küldtek a bulira, de hogy egyik sem képes mozgást+tárgyakat+embereket=autósokat a pályán fényképezni, az elképesztő. E nélkül a tudás nélkül egy újság közelébe sem mehetnél, basszus, nemhogy fizessenek még a képeidért… És akkor, ha már képek: ki volt rakva úgy három tucat fotó, az elmúlt évek(???)ből. Keretezve, aláírva. Az összes képnek az volt a tulajdonsága, hogy a nyersanyag fel lett baszva HDR-be, merthogy azt gondolta a költő, ez majd egyedien régimódivá, vagy nem tudom mit gondolhatott a költő, de akkor ezt én is alkalmazom majd, mert a divathoz alkalmazkodni kell, vagy mi… Úgy néz ki, hogy manapság már HDR nélkül nem élet az élet.