– Na mi van?
– Mi lenne? Íráskényszerem van….
– Lássuk hát!
– Olyan szinten vagyok már hülye, hogy nekem is fáj. Múlthéten elhívtak pókerezni, és azt figyeltem meg magamon, hogy miután eldobtam a lapokat, nem emlékeztem rájuk. 3 másodperccel később elfelejtettem, hogy mi volt a kezemben. Ez gáz…
– És ez most hogy jön ide?
– Dolgozom. Rengeteg anyag, valamiből kategóriákat kell gyártani, valamiből oldalakat, és kurvára nem mindegy, hogy milyen struktúrát építesz fel a későbbiekben. De ahogy kikristályosodik valami elképzelés, már akkor elfelejtem, mikor ott van a kezemben a toll, hogy feljegyezzem. Kezdek atomjaimra hullani.
– És erről akartál írni?
– Jah, és most úgy négy órát ültem azon, hogy miért nincsenek „ő, ű” betűk, illetve vannak, de miért nem látom őket az oldalon. Elkezdtem szidni a kurva UTF8 kódolást, majd a buzi SQL tálát, majd a haragomat rávetítettem a magyar nyelvre, aztán elővettem embereket is az életemből, kikre rá lehet kenni bármit, de itt feladtam, mert még magam sem lettem volna képes rendes összefüggésbe hozni őket a problémámra, s akkor hátradőltem, majd jött a megvilágosodás. NINCS a használt karakterkészletben „ő, Ő, ű, Ű” betű. Tulajdonképp csak elsőre kellett volna észrevenni, hiszen 325éve dolgozok betűkészletekkel….
– Erről akartál írni?
– Ki akarok menni Jordániába májusban. Hátha rám szakad valami sziklatömeg Petrában. De előtte lefekszem a homokba, ahol Indiana Jones lovagolt a nagy büdös naplementébe, miután megmentette a világot. Francokat… Nem is mentette meg! Mindegy! Ellovagolt, azt jóccakát.
– Erről akartál írni?
– Nyáron elmegyek az irodalmi rádió által szervezett össznépi ivászatra verselésre. Bár semmi közöm nincs a versekhez, és soha a büdös életben nem is lesz, de legalább pár napig iszok folyamatosan. Alkoholmérgezés rulez!
– Erről akartál írni?
– Nem, tulajdonképp nem, csak képtelen vagyok elrejteni egy olyan gondolatot a mondataimban, amit csak egy valaki érthet meg, és mi csak jelzésképp mutatja, hogy kurvára jó lenne velem foglalkozni egy kicsit kurvára kéne valami visszaigazolás arról, hogy tulajdonképp én élek.
– Heee?
– Áááhhh…. Hagyjuk! Volt egy olyan film, minek címe; Egy makulátlan elme örök ragyogása. Hát nálam simán le lehet forgatni az Egy elmebeteg elme végső rugdalását.
– Simán!
– Viszont nagy valószínűséggel kielégítem ezzel pár ember őőő…. Hogy is mondjam… fétisét, mivel kapok visszajelzéseket innen-onnan, hogy szeretik ezt a blogot. Néha visszaírok, hogy ez bizony nem engem jellemez, de hát ilyen világban élünk. Azt sem lehet elítélni, aki a kereskedelmi tévék mocskát bámulja. Itt is bulvár megy. Személyes.
– Üzenet?
– Üzenem a világnak, hogy………………
Sokat segít minden ilyen problémában, hogy felveszed a telefont, vagy bekapcsolod a skype-ot, felhívod az illetőt, és közlöd vele, hogy hiányzik.
A munkádban való elakadásokat meg másik szakemberrel kell megvitatni.
A munka szerkezetét meg azzal beszéld meg, akinek csinálod, mert ő lehet, jobban látja a struktúráját és lényegét (oldalak, kategóriák), mint Te. Hiszen az övé lesz.
Tessék interaktívabbnak lenni, nem begubózni!
És tessék aludni, pihenni, kikapcsolódni!!!
Iiigeeeen, gyere ki Jordániába! 🙂
Nagyon egyszerűnek kell lenni ahhoz, hogy valaki a virtuális világot összekeverje a valósággal. Én szeretem azt, ahogy és amit Zap ír. Hogy K.G. milyen lehet, nem tudom és valószínűleg sosem fogom megtudni. De biztos, hogy nem olyan, mint Zap, és ha olyan lenne, akkor ellenszenvesnek találnám. Mert ami virtuálisan vonzó és érdekes, az a valóságban sokszor nem az.
Az én fétisemet kielégíted a blogoddal, úgyhogy továbbra is maradok.:-)
Ez a „hívjam-írjak-küldjek-e-sms-t” saga kezd nekem hasonlítani a „bazd meg medve a fűnyíródat” elvre. Simán el tudom képzelni, hogy ő is otthon ül és arra vár csak, hogy hívd, vagy írj neki. Szerintem magad is meglepődnél a reakción. Őszintén kérdezem: van veszíteni valód azzal, ha megteszed?
[Moya]: Nem, ez egy másik film. Viszont már minden „i”-re felkerült a pont, szóval immáron csak az a dolga a történetnek, hogy a feledésbe merüljön.