Nem vagyok gyilkos!

Tehát az volt, hogy:

Most telt be a pohár! – kiáltott fel Zap, mivel már percek óta várta, hogy a Start gombra klikkelést követően történjen is valami. Nem történt semmi, bár a nagy semmit a gép burkolatából kikandikáló LED, szorgos villogásokkal cáfolta, így hát valahogy úgy kell fogalmazni, hogy; a monitoron nem történt változás. Szemernyire sem. Még az egérmutató sem moccant. Viszont a hang… Igen, a hang egyre erőteljesebben tört elő a gép burkolatán elhelyezett, és formára tervezett hűtőrácsokon keresztül. Zúúúg a vooolll…gaaaa…. Zúúúg a vooolll…gaaaa…. Kántálná a jónép, ha a jónépnek lenne kedve kántálni, mi nincs, mivel a munka 80%-a a nap folyamán arra ment el, hogy a nép várt. Várt, miközben a szorgos villódzásokat figyelte, a meg-megakadó homokórát, minek következtében a Szeretném a homokórát megállítani, című dal is eszébe jutott, de nem volt itt hely a daloknak. Inkább a düh, az erőszak, a harag kezdte átvenni az irányítást a „Leszarom! Ha nincs mivel, akkor nem dolgozom!” állapot felett.

Ötletelni kell! – gondolta a jónép.

Ha ez a szar most nyomban lefüstöl, akkor egy bedöglött gép lesz itt, és nem egy végletekig lelassult, mi nagyobb prioritást élvez az informatika irányában, magyarán, valaki csak felemeli a rühes seggét akkor, ha közlöm, innentől nem lassú munka van, hanem egyáltalában nincs munka, azt jóccakát.

Ötletelés első körben roppant túlbonyolított, hiszen külső sérülést nélkülözve kell kinyírni a mocsadékot, az úgy nem megy, hogy egyszerűen lelököm az asztalról. Mondjuk van a cuccon jack dugó ajzat. Mi lenne, ha átvezetnénk rajta 220-at? Kellenek kábelek, szerelni kell, majd ha nagyot csattan, akkor megéghet az ajzat is, levetheti a cucc az iroda biztosítékait, az meg ki tudja hol van, mert itt a közelben biztos nem, szóval ez kilőve. Valahogy ki kéne nyírni a tápot… hüümmm… de tovább menni az alaplapnál nem igazán lehet, mert a vinyón ott vannak a cuccok, azt csak nem kéne szétkúrni. Víz, kávé szóba sem jöhet. Mi legyen hát?

Ez a szar meg csak zúg, azt nem csinál semmit!

Hülye! Hát zúg! Miért zúg? Mert teker a ventilátor! Mit? Levegőt! Minek? Hogy hűtsön procit, tápot. Akkor ne legyen levegő! Ne legyen!

Post-it! A legkézenfekvőbb fegyver! A láthatatlan gyilkos. Három darab Post-it máris odaragadt a gép elejéhez, mit nem is nagyon igényel ragasztást, hiszen a huzat ráhúzza őket a burkolatra.

Hátradől, és vár. Vigyorog. Egyre jobban, mert a gép már roppant mód zakatol.

Biztos van benne védelem, lelövi a rendszert mielőtt durranna, de hátha nem. Hátha nem…

„Zakatol a vonat, a szíííven maaajdnem meeeg szakaaaad….oOOOOOooo” Egyre hangosabb a cucc, jön belőle a hang, mi lélekölővé kezd válni. Te, ez már nem bírja tovább. – gondolja a jónép, majd egy mozdulattal letépi a gyilokpapírokat, és a masina fellélegzik.

Ppppfff…. Nem vagyok gyilkos…