Munkásposzt – Rögös út a szellemi leépülés felé.

Ahogy az elmúlt három évben szopattak az istenek….

Bakker, negyedszer futok neki ennek a posztnak, miközben zsibbad a bal kezemen két ujjam, ugyanis valahová bebaszhattam a könyököm, minek következményeként eltalálhattam egy ideget, és ha erre a pontra nyomást helyezek – vagy levegőt veszek – akkor lezsibbad a gyűrűs, meg a kisujjam. Sőt, el is hidegülnek a rendszertől, mi pár napig poén volt, de már túl vagyunk pár napon, és már egyáltalában nem vicces.

Hol tartottam? Jahigen! Ahogy az elmúlt három évben folyamatosan szívatott a világ, illetve szívattam magam, úgy kerül most minden elintézendőre pont, úgy állnak össze a rég óta függőben lévő dolgaim. Gyakorlatilag újra kezdtem pár napja az életem, ami nem hír, mert ilyen már előfordult velem párszor (újrakezdésben nagy vagyok), tehát nem is szólítok fel ünneplésre tömeget. Egyébiránt meg pár hónap múlva úgyis beleállok valami olyan cuccba, mitől ismét kupleráj lesz a világomban, felborulnak az összerendezettek, a hamis biztonságérzetről ismét kiderül, hogy hamis. Ez van. Viszont, amire nem kerül pont, annak nem értem az okát. Én annak idején (ez milyen hülye gondolatkezdés… mit jelent már, hogy „annak idején”?), ha bevállaltam egy webes melót, akkor pár órán belül összeállt egy kép a fejemben a cuccról. Most nem az itt a kérdés, hogy az a koncepció jó volt, vagy sem, hanem összeállt. Meg volt a kép, hogy merre kívánok elindulni a melóban, hova akarok érkezni, milyen az összkép, blablabla…

Hónapok óta ülök egy cuccon (itt van ni: http://kivalodolgozo.hu/zena/), és nem áll össze. Olyan, mintha felkészületlenül elindulnál megmászni egyedül az Everestet. Az első alaptábor előtt úgy 70 km-el lépné át kihűlt korpuszodat egy unatkozó jak, azt jóccakát. Azt mondom neked, hogy ilyen még nem fordult elő velem azóta, hogy komolyabban foglalkozok a web néhány lapjának összekalapálásával, és ez felettébb zavaró már, sőt, annyira idegesít, hogy rosszul vagyok, ha csak ránézek.

Ha megnézem az utóbbi évet, és összefüggéseket keresek, akkor az is feltűnt, hogy hetente megírtam 5-6 posztot úgy bármiről, most meg ezeket a sorokat is úgy erőszakolom ki magamból, arról nem is beszélve, hogy minden negyedik szavamat félreütőm, tehát itt valami baj van, vagy valami baj előszelének vagyunk tanúi. Az van kérem, hogy itten valami el van romolódva. Na most azt sem segít, hogy a kedves 1823 km-re van, napi 5 órát alszom – vagy hetet, három részletben – nem pénteken, hanem szombaton húzok el ebből a kibaszott városból, gyakorlatilag a legfőbb cucc a kávé, mit magamhoz veszek, és még biztos eszembe jutna pár dolog, mi összefüggésbe hozható teljes elhülyülésemmel.

Nah, térjünk vissza ahhoz az oldalhoz. Nem megy. Szerintem ez már a negyedik változat, és akkor képzeld el az előző hármat. Volt úgy, hogy összefűztem a komplett lapot, magam elé tettem, és azon gondolkoztam, hogy mi visz rá egy embert arra, hogy egy ilyet szarjon ki magából.

– Koncentrációs zavaraim vannak!
– Hopp! Te vagy az emberem! Gyere, van egy ilyen táborunk!

A pláne az, hogy lövésem sincs, hogy mit csináljak. Mondjuk van az az opció, hogy beülök a TV elé napi 24-ben, unaloműzéskén csipszet zabálok mirelit pizzával, meg sok-sok kólával, 170 kilós dagadt disznó leszek, ki beletörődik abba, hogy már hülye, és várja a megváltó elmúlás a, szappanoperák társaságában.

Te bakker, ez most meglepett. Mármint hogy nem pénteken, hanem szombaton lépek le a bűzös városból. Három napba sűrűsödik három hely, három ágy, 620 km, és még fel kell hívnom egy szállodát, mert most lövésem nincs, hogy él e a foglalásom, ugyanis ebben a rohadt országban még az AmEx kártyákat sem fogadják el mindenhol, ami már bohózat szinten van.

Ez van itt. Valami miatt elkezdtem nem tudni összpontosítani, vagy lemerült az ellem, vagy mittudomén. Egyet tehetek. Az elkövetkezendő hetekben az alkoholba menekülök segítségért, amúgy ha meg épp józan leszek, akkor a fényképezőgépem mögött megtaláltok (jah, ne felejts el állványra gömbfejet venni!).

Addig is, még daráljuk le ezt a napot munkával, aztán holnaptól egy egyórás squash partival induljon el a „jól megérdemelt” szabadság.

Csókolom!