Na jó, kell ide valami kemény, pasis, megmondós történet, mert ez ami itt folyik, már gáz!
Szóval, azt írtam nemrég, hogy arra hírős nevezetes közösségi portálra kidobtam egy körlevelet, az összes, szám szerint kétszázkiafasztérdekelhányanvagytok főnek. Szerintem elég frappánsra sikeredett, akit érdekel, az itt elolvashatja.
Jöttek is rá reakciók (ezt is leírtam már), bár nem sok, de egyet érdemes kiemelni közülük, mert annyira tipikus arra a társulatra, akikkel én egyívású voltam gyermekkoromban. És nem elég, hogy tipikus, de úgy bennem ragadt egy kicsit. Megint abba a dilemmába estem, hogy válaszoljak e a fickó levelére hirtelen felindulásból, de mint tudjuk, Zap hirtelen felindulásai eléggé meggondolatlanok, főleg akkor, ha írásról van szó, így hát elvetettem. Majd második felindulás nem következett be, így hagytam az egészet a francba, de azért még mindig van valami tüske – látszik, hiszen írok róla – , és az ilyeneket ki kell húzni, mondjuk poszt formájában, hiszen begyullad, azt ki tudja milyen fertőzéseket hoz magával…
Azt írja a paras…. pali, hogy legközelebb majd olyan levelet küldjek neki, amiben megkérdezem, mi van vele.
Jajj… ez így nem jó, mert ha valaki ezt elolvassa, akkor csak egy mondatnak tűnik, semmi háttér információval, miegyébbel.
Hhmmm… vissza kéne menni az időben, de akkor ez a poszt úgy nyolc-tíz oldalas lenne. Mit csináljak?
Megválaszolom itt!
Tisztelt …… legyen a neve Ede. Edém úgysincs.
Kívánságodra reagálva küldöm ezt a levelet, őszinte tisztelettel, 30éves ismeretségünk miatti, önkénytelen, és tudatalatti érdeklődéssel irányodba. Meg azért is, mert kívánod, és ezt ki is fejtetted. Bár ha kívánod, akkor mondjuk erőszakosabban is kívánhattad volna az utóbbi tíz évben, ez a gondolat képes arra, hogy pingpong labdaként pattogjon közöttünk, majd átmenjen személyeskedésbe, inkább napoljuk öregkorunkra, mikor már annyira szenilisek leszünk, hogy azért nem kezdünk vitázni, mert mire belejövünk, addigra elfelejtjük, mi a vita tárgya. Szóval, kedves Ede! Bár kurvára nem érdekel – mint észrevehetted az utóbbi tíz évben – , de azért megkérdezem, hogy mi a történés feléd, felétek? Hogy érzed magad ebben a világban, mi van a családdal, gyerekkel, a munkahellyel, jó e a székleted, kihullott e már az összes hajad, és úgy egyébként, politikailag?
Ha engem valaki érdekel, akkor rákérdezek, hogy mi van vele. Na jó, ez nem igaz! Én egy fasz vagyok, mert bár nincs sok ember körülöttem, de aki megmaradt, azokra illendő lenne néha rákérdezni, hiszen valóban érdekel, meg hát meg is érdemlik, hiszen nem menekültek szélsebesen a világomból, mikor rájöttek, ki is vagyok valójában. De soha nem jutna eszembe több év után felháborodni amiatt, hogy nem érdeklek valakit. Meg mi is érdekeljen? Semmiféle közös témánk nem lehet, hiszen száz éve nem találkoztunk. Most nézzek rá, nézzem meg, hogy mennyit öregedet, azt a borzalmat vetítsem át magamra, azt e miatt ne aludjak megint?
Egyébként meg rájöttem, hogy bajom van az idővel, annak múlásával, és totál fordítva működök, mint a pasik általában. Mert ők mostanság szoktak először meghülyülni, és elmenni kurvázni, elhagyva családot egzisztenciát, nekem meg pont erre lenne szükségem. Fátylat rá…
Szóval tisztelt Ede! Leszarom, hogy mi van veled, és valljuk be őszintén, a kétszázkiafasztérdekelhányanvagytok ismerősömből összesen 12élete érdekel, és ott is van prioritás. Te nem tartozol közéjük, ez van. De erre – ha lenne annyi eszed – magadtól is rájöhettél volna. Vagy megerősítésre vágysz? Parancsolj!
