Most akkor szépen álljál meg, és nyugodjál le a picsába!

Két történet zuhant elém a napokban, mi hatására az egyik gondolata itten motoszkál a búrámban folyamatosan, a másiktól meg úgy baszott fel az ideg, hogy ha a páciens karnyújtásnyi közelségben van, akkor kirángatom a kibaszott íróasztala mögül, és úgy megalázom, hogy abból nem épül fel (ez az opció még nincs elvetve).

És akkor megjött a szomorú levél, miben ott volt a mondat: „nem kaptam elég időt arra…”

És felhívott az egyik fijjam, majd a következő párbeszédet mesélte el:

– Szia! A tüdőröntgenemen foltot találtak, a doki azt mondta, hogy amíg ki nem vizsgálják, addig úgy néz ki, betegállo…
– Rákos vagy? De akkor kit fogok beosztani helyetted?

Akkor ezt a két különálló sztorit most fűzzük össze pár sorba:

Én, kiskorú Nagy Gizella János, most itt ülök a sírom szélén és bánatos vagyok. A tények azt mutatják, hogy meghaltam. Nem fáj, mert úgy maga a halál egy olyan tényálladék, amikor már nincs mi fájjon, de azért még maradt itt valami szorító érzés. Még lett volna időm. Holnap lennék 432 éves, életem dele – na jó, legyen háromnegyed három, de semmiképp nem alkonya.

Szerintem engem kihasználtak! Átvertek! Név szerint is tudom, hogy ki volt. Nagy Gizella János. Ugyanis azt hittem, hogy… Nekem azt mondták, hogy… Én azt tanultam, hogy… Én elhatároztam, hogy…. Most meg itt ülök, és azt nézem, hogy egy rakat ember, fekete ruhában, de ez hoogy, hiszen nekem indokaim voltak. Nagyon fontos indokaim voltak arra, hogy….

NE ÉLJEK!

Nekem mindig valamit tennem kellett 18 éves koromtól, mert kellett az első autó, ruhák, cipő, a hétvégi bulik, nők/pasik, alkohol, aztán jött a lakás, meg a rakat hitel, az ixbox, meg a toronyóra lánccal hétvégenként a teszkóban, meg akkor ott voltak a szívességek, a jóindulatok, a napi 20 órás gályák, a szabadság nélküli nyarak, de voltak céljaim legalább, mik nem jöttek össze, mert nem dolgoztam eleget, vagy mert a világ rossz, és…. A világ rossz! Ő tett a sírba, nem hagyott elég időt!

Várj, a gondolat elején voltam őszinte magammal, most meg itt hazudozok?

Tények

Meghalsz, bazdmeg! Ez tudod mit jelent? Jobb esetben elhamvasztanak, amúgy meg betesznek egy gödörbe, és felzabálnak a kukacok. Ennyi. Bár az energia ugye nem vész el, de nem leszel többé Nagy Gizella János, és ami rosszabb, baszhatod mindazt, miért eddig robotoltál. Mert az semmi! Kurvára nem lettél Michelangelo, de még egy Teller Ede sem, szóval nem fognak tanítani még pár száz évig a sulikban (bár azt is baszhatnád), annyit értél el, hogy elkúrtad azt, amiért világra jöttél. Megkerülted a napot nagyjából hatvanszor, és ennyit tudsz majd felmutatni. Nem láttad a fényeket, nem hallottad a vizet, nem sétáltál a homokos tengerparton kézen fogva, nem láttál más kultúrákat, nem próbáltál ki ízeket, nem száguldoztál szerpentineken, nem úsztál delfinekkel, nem másztál meg 4000 éves piramisokat, nem szöktél be olyan helyekre, amikbe beszökni tiltott dolog, nem hajóztál át óceánokon, nem repültél sasokkal, nem ugrottál mélybe röhögve, de ha ezekből néha-néha becsúszott pár dolog, akkor azt holnapra elfelejtetted, mert azon kezdtél el kattogni, hogy mikor kell bemenned a munkába CSAK azért, hogy a főnökeid a te elmaradt, kimaradt, elúszott dolgaidat mind-mind át tudják érezni, és talán meg is maradjon bennük az érzés, vagy azért hogy még több mindent át tudj élni, ha eljő az idő.

NEM FOG ELJÖNNI!

Meghalsz! A vágyaiddal együtt. És baszhatod. És nem volt időd magadra, nem volt időd azokra, akiket úgy érzed szeretsz, vagy fontosak számodra, mert elvesztetted – talán soha nem is találtad – az egyensúlyt. Halálod után majd ülsz a sír szélén, és rohadtul bánatos leszel, mert nem adatott elég idő. Adatott. Adatott a lófaszt! Azt nem a sors, vagy valamely kibaszott istenség teszi le neked ezüsttálcán. Ébredjél fel! Amit most csinálsz, teszel, végzel, és úgy gondolod, hogy fontos, az lószar, mert ha találnak egy foltot a röntgeneden, akkor nem az a fontos, hogy jól vagy e, hanem be kell jelentened a halálod időpontját a munkahelyeden, és el kell intézned, hogy valaki helyettesítsen. Érezd magad kellemetlenül, hogy épp nem vagy rabszolga. Ezt a trükköt eszelte ki a kapitalizmusod.

 

Összesen kettő embert tudok mondani a sokból, kik valamelyest érzik az egyensúlyt az életükben. Ők majd úgy fognak ülni ott a gödör mellett, hogy mosolyogva, párás szemmel nézik a sok fekete ruhás embert, mindnek tudják a nevét, mindről bevillannak történetek, majd amikor vége a szertartásnak, kacsintanak egyet, és eltűnnek a végtelenbe, vagy tovább.