Hétfőn leadták Chuck új részét, és három nap múlva már nézhettem is, mert megjött a fordítás. Chuck felnőtt.
Úgy tépem ki magamból a mondatokat. Most megnéztem, hogy hányan olvassátok ezt a szart naponta, és el nem tudom képzelni, hogy mi a francért nincs jobb dolgotok…
Szóval, Chuck felnőtt. Nagyvonalakban arról szólt az a 40perc, hogy főhősünk megtalálta élete párját, főhősnőnk őrlődik, hogy vajon ki élete párja, majd cselekmény cselekményt követ, minek hatására hősünk elhagyja kedvesét, hősnőnk pedig nem hősünket választja szerelmének.
Az epizódot szeretném megköszönni a forgatókönyvíróknak, a rendezőnek, meg az NBC stábjának!
Ennyi…
Komolyan!
Tudod mi volt ma (tegnap)? Bekényszerítettem ma magam délután a verdába, bejöttem a szokásos heti RC versenyre (amit azért nem tudok lemondani, mert egyszerűen nincs energiám valamit hazudozni), majd a 8.körben, vagyis a 11.percben szilánkosra tört a bal oldali kerékagyam. Fogtam, az egész cuccot bebasztam a dobozba, és hazamentem. És ha eszembe jut hálálkodni, akkor biztos megteszem amiatt, hogy a kibaszott sors volt olyan kegyes, és kimentett onnan 11perc után.
Egyébként meg most már 5-6óra is kevés ahhoz, hogy meg tudjak válaszolni egy olyan egyszerű kérdést, mint pl. a „Mi van veled?” A volt nőktől érkező üzeneteket olvasatlanul is tudom törölni, és totál rezignáltan végig tudom nézni, ahogy a telefon rezeg az asztalon, arra várva, hogy felvegyem.
Lassan hajnali négy… fasza…
Reggel hazamegyek, és megnézem a legújabb Michael Moore filmet, Kapitalizmus: Szeretem! címmel. Talán lesz róla témám holnapra mára.
