Ma kidobtam az ablakon egy 65 kilós TV-t, mert máshogy…

Szörnyű érzés volt. Nem tudom, hogy van e súlya annak, ha azt mondom, szörnyű érzés volt, vagy csak ez is olyan szó, gondolat, min az ember felületes, kapkodó, rohanó gyermeke átlapoz. Szörnyű érzés az, amikor már majdnem könnyes szemmel ülsz a kocsiban, és arra gondolsz, hogy átalakult az életed. Nem vagy gyerek, döntéseket hozol, mik nem csak rád vannak hatással. Anno anyu, és apu erős, okos, bátor, mindennel megküzdő ember volt. Felnéztél rájuk, vártad a segítségüket, ott voltak (nagyrész) mindig. Nyűgnek… Hisz te már felnőtt vagy, hagyjanak élni, semmi közük nincs az életedhez. Néha iszonyatosan utáltad őket, az állandó kérdéseiket, menekültél előlük a világba, el-el nagyon messzire, határokon, mindenen túl. Aztán eljő az idő, mikor hihetetlen erővel hasít beléd a tudat. Ezeknek az időknek vége. Apu már nem tud veled levinni egy 65 kilós TV-t az emeletről, anyu már egyre több mindent kérdez a világ folyásáról. Ők már nem tudják követni ezt a káoszt. Megváltozott minden. Felcserélődtek a szerepek. Már ők a gyerekek. Rájuk kell vigyázni. Döntéseket hozol, keményeket, amiket muszáj meghoznod, mert nagyon sok minden múlik rajta (az ő, és a te életük egyaránt), és látod, ahogy próbálnak hozzád alkalmazkodni. Próbálják felvenni a fonalat. Kicsit nehézkesen, kicsit kétségbeesetten, és ezt látva elrohannál valami csöndes helyre, és kibőgnéd magad. Ők nem így álmodták meg ezt az egészet, mikor annyi idősek voltak, mint te. Az ő álmaikat, vágyaikat, terveiket alakítod át. Nekik kellene irányítani! Ők a felnőttek, bátrak, tapasztaltak! Anyunak irányítania kéne az eseményeket, mert rengeteg minden átélt, megtapasztal az életben, apunak 65 kilós TV-ket csípőből kéne dobálnia, hisz ott sárgulnak a róla megjelent cikkek, mik hirdetik a sportban való élenjáróságát.

Dühösen kilöktem a TV-t az ablakon, de már a csattanás előtt belém hasított az elmúlás érzése. Élesen, kegyetlenül. Az akkori csúcstechnológia, min annyi-annyi ember dolgozott, és anyu, meg apu álma volt, most ennyit ért. Borzasztó sokat melóztak érte, és borzasztó boldogok voltak, mikor először felvillant a képernyő. És most egy dühös lökéssel kivágtam az ablakon, mert holnap lomtalanítás van.

Kibaszott ősz. És közeleg egy újabb kibaszott karácsony. Ezt a kibaszott gombócot meg sürgősen el kell tüntetni, mert híreket kaptam arról, hogy egyre közelebb vagyunk a NAGY tervhez. Amúgy most is nagy terveken dolgoztam, de abból max. csak a multi profitál, viszont a NAGY terv végre arra a pályára lökne, ahol lennem kell. Ahol már minden oké, ahol már nem kell azt mondanom, hogy kibaszott karácsony, ahol nem kell mindent egyedül. Örülnöm kellene, és örültem is egy pár percig, de most inkább kellene egy csendes hely.

Tudod, naaagy levegőőő, és…