Láttad már valaki szemén, mozdulatain, reakcióin a teljes kiszolgáltatottságot?

Tudod, azt, amit mondjuk a filmrendezők próbálnak elérni a színészeiken, segítségükkel bemutatni az igazi emberi drámákat. Ez kivétel nélkül bukásba fullad. Az igazi emberi drámákat igazi emberek tudják megmutatni, az igazi dráma kellős közepén.

Még azoknál is, kik nem mutatják meg maguk a nyilvánosságnak, kibe beépült hosszú évtizedek alatt az elfojtás, van egy pillanat. A másodperc tört része, mit ha sikerül elcsípned, akkor valami olyan erővel basz fejen a veled szemben lévő megzuhanása, hogy csaknem utána nyúlsz, hogy elkapd.

Furcsa az, amikor egy tengeri hörcsöggel is jobb viszonyt ápolnál, mint az apáddal, és akkor jön a nagy betűs élet, a nagy történeteivel, majd látod, ahogy a szülőd vállai megrogynak, lesüti a szemét, halkan szól, félve mozog. Kegyetlen. Hirtelen mindent megbocsátanál neki anélkül, hogy érveid lennének a megbocsátásra. Átölelnéd, szólnál, hogy szereted, és nem lesz semmi baj.

Pasi vagy. Nem teszed. Be az autóba, és irány a kórház, lássuk mi lett anyám második stroke-jának következményei.

A csaj ezt megúszta, nem sérült beszéd-, mozgásközpont, az ijedségtől, és a reggel óta tartó őrülettől dög fáradt, és utál ott lenni, ahol. Szóval minden oké.

Ellenben többször elhangzott, hogy az A FASZ ORBÁN INKÁBB KÖLTENE EGÉSZSÉGÜGYRE, MINT STADIONOKRA, ÉRTELMETLEN NÉPSZAVAZÁSOKRA, KIBASZOTT OLIMPIAI VÍZIÓRA, PÁNIKKELTÉSRE, ÉS TÖMEGHIPNÓZISRA! Reggel 9-től délután 3-ig nem tudta eldönteni az a segg Dél-pesti kórház, hogy hova küldje az akkor még kritikus állapotban lévő anyámat. Az ügyelet szinte összes osztályát végigjáratták vele, este 5 magasságában lett fix ágya, szóval akkor telefonált, hogy szóljak apámnak, máshol keresse, ne gondolja hirtelen azt, hogy meghalt. Nincs wc, vagy ahol van, ott kiírják, hogy ne használd, a lift éppen nem szakad le, ha éppen működik – én spec 3× ugrottam meg egymás után az ötödiket, de mit tesz egy 60+ -os beteg, vagy látogató? – és valljuk be, 2016-ot írunk, én kbaszottúl fizetem a az adóra átkeresztelt tb-t, és elvárom már, hogy legyen a szobákban valami kibaszott kommunikáció a külvilággal, bazdmeg. Belső kommunikáció van. Plakátok, mik megkérnek, ne üvöltözz a nővérekkel, mert lehet épp máshol van dolguk. Beszarsz… Szerintem nem sok európai ország van, ahol olyan a társadalmi/gazdasági helyzet, hogy ilyet kénytelenek legyártatni..

Én nem láttam statisztikákat, de erős a gyanúm, hogy itthon a legnagyobb a stroke-ból származtatható, maradandó károsodások aránya. És ezen nem lehet csodálkozni. Itt az idő a legfontosabb. Vedd észre mihamarabb, és kezeld, de rögtön. A páciens ezt követően szökdécselve és dalolva hagyja el a kórházat, helyesen beállított gyógyszerekkel a zsebében. Itthon bazdmeg tolókocsival, bottal, járókerettel kerülsz ki, és azon töprengsz, hogy vajon fél év, vagy kettő lesz a rehabilitációd, minek segítségével már tudsz egyedül szarni, és azt is ki tudod mondani tisztán, hogy helló!

Nem a kór a gyilkos, hanem az ország, hol utolér…