Köhömmm…

Hé! Te ott fenn! Ottan a magasban, kinek tulajdonképp meg kellett volna hallgatni azt, hogy immáron, 2011-ben változást követelek életemben, és bár ezért én tenni fogok / teszek, viszont tőled is kéne némi segítség, szóval Te, figyelj!

Én nem azt kértem tőled, baszod, hogy már az év első két hetének 14napján keresztül csak azért dolgozzak 13at, mert 14már annyira törvénytelen, hogy hűhaa! Meg hogy holnap a meló előtt még külön eldzsaljak egy céges népgyűlésre, hol számolatlanul fog elhangozni az, hogy:

„Őőőőő…..ŐŐőőő….. A cégünk a jelen gazdasági helyzetben…ŐŐőőő….ŐŐőőő….”

Az meg van, hogy:

„A sztyeppét hatalmas hó borította. A Bajkál-Amur vasútvonal távolba vesző sínpárján mintegy tízezer önkéntes dolgozott. Farkasordító hideg volt. De mivel ilyen időben épeszű farkas nem merészkedett ki, ezért a felállított hang-szórókon keresztül Iván Vasziljevics Volfov bömbölt néhányat. Iván Vasziljevics szintén önkéntes volt, aki az SZKP kongresszusa tiszteletére távozott Moszkvából néhány marcona, de segítőkész KGB-s kíséretében. Iván Vasziljevics nagy bűnt követett el. Viccet mesélt. Ez még nem akkora bűn, de rossz helyen. Egy olyan kultúrházban, ahol több volt a besúgó, mint a néző. Iván Vasziljevics ugyanis hakni művész volt – Állami-díjas – akit azért küldtek ide-oda a nagy, bocsánat Hatalmas Szovjetunióban, hogy felvidítsa a munkásokat. Mindig tudta, hol a határ. De hát a vodka. Ej, bátyuska-atyuska-géppuska! Sokat ivott mielőtt a színpadra lépett volna. Mit lépett! Zuhant. A közönség fagyos volt. „Na majd én bedurrantok nekik!” – gondolta Iván Vasziljevics.

– Elvtársak! Ismerik azt a viccet, hogy Brezsnyev elvtárs megnyitja az olimpiát? Nohát Brezsnyev elvtárs kezébe veszi a papírt – nem azt, hanem a beszédét – és olvassa: „0, 0.” Hatalmas tapsvihar. Közben a titkára rángatja a zakóját Brezsnyev elvtárs tovább olvas: „0, 0, 0.” Még nagyobb tapsvihar. – „Mit akar?” – kérdezi a titkárát.

– „Csak annyit, Brezsnyev elvtárs, hogy a karikákat nem kell felolvasni!”

Iván Vasziljevics hamar rájött, hogy a poénja nem ült. Ő viszont elég kényelmesen ült a Csajka hátsó ülésén néhány morc alakkal együtt. Aztán egy nagyon kedves illetőtől kapott egy vizes kendőt, mert nem bírta látni az Iván Vasziljevics összetört képéből szivárgó vért. Hamar felajánlottak neki egy társasutat. Még választhatott is! Vagy a Kolima melletti bányák vagy a BAM Kcsortuleninrogyilszja melletti építkezése. Iván Vasziljevics megkérdezte a halálozási arányszámokat és az utóbbi mellett döntött. „

Röppencs

És ha jól emlékszem, akkor arra sem kértelek, hogy emlékeztess arra a tényre, hogy ma, jelenleg, ebben az országban a számítástechnikai boltok – úgy a virtuális térben, mint a való világban – egy kalap szart nem érnek, és a 99%-át be kéne csukni a kurva anyjukba, és mindegyik seggfej barmot elküldeni a halál faszára belvizet szüntetni, mert azzal legalább tesznek valami hasznosat, de ha mégsem, akkor legalább a paraszt idióta fasz megtanulja, hogy ha számtech boltban eladó, akkor legalább azzal legyen tisztában, hogy az optikai meghajtók világában az IDE felület nem egy őskori lelet, és ha 20forintja van mindegyik seggfejnek a raktárkészletre, akkor legalább azt mondja meg, és ne próbáljon meg megvezetni, mert azt ki nem állhatom.

Fuck!

Szóval, nem kértem ennyi melót, és azt sem, hogy szopass a hülyékkel.

Kértem viszont nagy összeborulást, szexet, alkoholt, rock ‘n’ roll-t, és még egy pár dolgot, mi ugyebár köztünk marad.

Most akkor nézd át a jegyzeteid!