Kérem, itt minden rendben van – gondolta Zap – és akkor…

A csöpp mikrovilágod egy pillanat alatt annyira kifordulhat magából, hogy csak nézel ki a fejedből, most mi is történik valójában. Tegnapig az egész január totál gondtalanul telt. Nem tudok felidézni az utóbbi évekből, még csak hasonlatost sem. És ekkor úgy azt mondod, hogy bár a világ nincs rendben, de azért elég frankón megy minden körülötted, pikk-pakk sikerülnek a dolgaid, legalább három embernek eddig elmondtad, hogy kurvára optimista vagy mindennel kapcsolatban (lehet, az agyrák az oka…), bevállalsz örömmel karitatívot, vastagon belenyúlsz a pénztárcádba, látva a flancos negyedben térdeplő nénike előtt a papírpoharat, úgy gondolod, hogy helyesen teszed a dolgod az életben tehát, eddig minden nagyon rendben van. Vagy legalábbis nem tudsz hirtelen példát mondani arra, hogy ugyan mi sokk érhetne, mi eddig nem volt, minek a megoldására legalább nagyvonalakban nem vagy felkészülve.

Elmondom – így hajnali négy felé neked – hogy mi az egyik legborzalmasabb dolog az ember életében. Amikor érkezik egy telefonhívás, és a vonal túl végén a barátod elmondja, hogy élete bezuhant a kénköves pokolba, és a történet hallatán csak makogni tudsz, mert ezekre a történetekre nem léteznek helyes mondatok, majd amikor a segítségedet kéri, mert egymaga képtelen ezt feldolgozni, akkor neked azt kell mondanod, hogy 2perc múlva be kell menned ahhoz a geci multihoz dolgozni. Ennél rohadtabb dolog kevés van a földön.

Tudnám még ragozni, de legyen ennyi elég ide. A kibaszott csodásnak ígérkező, kibaszott 2015-ös év első hónapjának utolsó pillanatai rendesen beárnyékoltak mindent, és ha vallásos, meg templomba járó fickó lennék, akkor besétálnék most a reggeli misére, és leköpném Krisztust a kereszten.