Minden azért van, mert nem vagy ott, nem vigyázol rá, nem figyelsz oda…
Minden azért történik, mert egy szétcseszett idióta vagy, kinek sokkal fontosabb volt a játékvilágának főszereplője lenni, minthogy merje feltépni a saját mesevilágának burkát.
Minden szar van az asztalomon, tán még egy máig harcoló német alakulatot is meg lehetne találni. De tényleg. Van itt pl. egy pipa, egy pakli kártya, lejárt útlevél, gyertya, csavar, napszemüveg, az utóbbi egy év hivatalos papírjai, egy nem használt klaviatúra, a beszart szünetmentesen egy zippo tok, rajta egy féldecis sosemkinyitott üveg ballantines, tíz kiló lemez, és még egy 50l-es kukazsáknyi szemét. És van itt egy cserép. Kicsi, zöld. És van hozzá egy pálcikára húzott kéményseprő. Vigyorogva fogja a létráját.
Szerencsét hozó kéményseprő.
Nézem, és azon gondolkozom, hogy nekem sosem volt szükségem szerencsére. A szerencse, mit az élet alád tol anélkül, hogy akár egy ujjadat is megmozdítanád. A szerencse, a brazil sorozatokon, színes bulvármagazinokon, utazási prospektusokon felnőtt generációk munkáséletből való kiszakadásának utolsó reménye. Úgy akarunk magunknak ferrarit, repülőgépet, szigetet, új ruhát, aranyórát lánccal, hogy ez hipp-hopp, csak ott van előttünk. Megjött a szerencsénk. Hurrá. És amilyen könnyen jött, oly könnyen felejtjük el értékelni. Értékelni mindazt, mi nekünk már megvan. Már megvan, amiért annyian-annyian sóvárognak. És amit nem értékelünk, az veszni fog. Olyan gyorsan, ahogy jött. Viszont ezt követően újra vannak igazi érzéseink, mert fáj, hogy elhagyott a…..szerencsénk.
