Olvasom az önéletrajzokat, és beszarnál, ha publikussá tenném némelyiket (gonosz szmájjjli). Mennyi mindent elmondd egy emberről pár sor. Mennyi mindent? Már ha saját maga írja, és nem más… Precíz, hányaveti, köszön, üdvözöl, laza, feszes, milyen képet csatol, követi a CV szabályait, vagy fogalma sincs arról, miként kell felvezetni azt, hogy eladja magát. Eladni magad. Szinte a legfontosabb dolog, mit nem tanítottak meg nekünk szüleink (mert nekik sem tanították a jó cocializmusban), és az iskola.
Nekem földrajzból a vizsga beugró kérdés a vulkánok felsorolásai voltak. Röhögsz! Be kellet (volna) magolnom vagy 10 olyan vulkánt, miből ötöt ki sem tudok ejteni, ha leírva látom. Mert ez például fontos volt ahhoz, hogy megálljam a helyem az életben. Megálltam? Nem. Tudom a vulkánokat? Nem. Nah, akkor ez a két szék közé, tipikus esete.
Én nagyon sokszor azt hallottam innen-onnan, hogy bezzeg a mi oktatásunk, és annak színvonala. Mindezt pozitív értelemben. És akkor én ezt elhittem, és én is arról beszéltem, hogy bezzeg Amerika, a világhatalom, és még azt sem képesek megtanulni, hol van a térképen Franciaország. És akkor elkezdtem felnőni, és láttam azokat az embereket, kik bezzeg diplomát szereztek, és bezzeg állásokat csíptek meg, és láttam az életbeli működésüket, döntésüket, és egyáltalában nem látszódott meg a bezzegoktatásunk rajtuk. Mert papírország vagyunk. Minél több papírod van, annál könnyebb az elhelyezkedésed. – mondják ezt a nagy tudásúak. Szerintem egy is elég. – mondom én. Hisz ahogy elnézem a jelentkezőket, a bizonyítványokból tornyot lehetne építeni. Nagyot. Akkor mire is oktattak a mi bezzegképzőink? Az életben való szereplésre biztos nem. Engem tutira nem, pedig bejártam jó pár sulit az évek során.
Hhhmmm… nem olvasok ma többet. Csömöröm lett. El kéne már kezdeni azt a kurva Touch, számomra lemaradt 6 epizódjának bedarálását, de hülyét kapok már attól, ha 3 percig nézem folyamatosan, annyira untat.
Viszont, a megszólításhoz visszatérve, ma kaptam egy akkora kibaszott csókolomot egy csöpp lánytól, hogy majd’ lefordultam a sarkamról. Annyira meglepett, hogy elfelejtettem lebaszni. Így kezdődik az, hogy az ember gyermeke elfogadja, majd természetesnek veszi, sőt, elvárja a csókolomozást? Oda kell figyelnem magamra.
