Jordánia (Bevezetés….)

Hogyanok

Hogyan mondod el? Hogyan adod át? Hogyan fog a torka elszorulni, majd patakokban feltörni a könnye az olvasónak, hogy nem lehet része annak a…. másik bolygónak. Hogyan fog vágyni az ott lévő világra? Hogyan próbálja megérteni azt, ami ezen, a másik bolygón már érthetetlen, mert eltűnt, vagy nem is volt soha? Hogyan próbálod átadni könnyek nélkül azt, aminek csak a felszínébe karcoltál bele? Hogyan adod át az érzést, mi feltör, mikor állsz Ammán felett, és hallod, ahogy naplementekor az egész városon végigvisszhangzik az ima. Hogyan meséled azt, hogy a sivatagban ugyanezt már nem bírod kikapcsolni a rádióból, mert bár nem érted, mégis a lelkedig hat, a tájjal együtt?

Nem tudom.

Közel 5000 kép készült az útról, az emberekről, arról a világról, mit csak akkor értenénk meg igazán, ha beleszületünk. Arról a világról, amiben embernek lenni a legfontosabb. Arról a világról, ahol mindennek meg van a helye, módja, ideje, ahol az önzetlenségre, a segítőkészségre, empátiára talán külön szavak sincsenek, mert annyira természetes, mint neked levegőt venni.

Nem tudom, hogy megváltoztam e.

Azt tudom, hogy ez nem nyaralás volt. Ez egy út volt, az életem legnagyobb (csak ezt a szánalmas kifejezést találtam most rá) útja.

Folyt. köv.

PS: 7 évvel később:
Üdv látogató! Hét év, és sok történet után úgy döntöttem, hogy egy kicsit rendbe szedem ezt a leírást, a fényképeket, meg úgy mindent. Aztán végignézve a képeken…. Szóval bocs. Életem legnagyobb kalandjáról sikerült életem legrosszabb fotóit ellőni. Gáz, de ez van…