Jordánia – Kövek, romok, meg kövek, szóval mikor is lőnek ránk?

A második nap jelmondata; kövek, romok, kövek, kövek, romok, romok, meg még egy kis kő, nomeg néhány rom. És egy rohadt jó út!!! Alig alvás (bár nekem ez már közelített holmi egyéni csúcshoz), majd irány fel északra

Umm Quais megcélzásával.

Ide is a város pusztulásának úgy 1300. évében érkeztünk. Lekoptathatatlan kölykök virágkoszorúval, euro váltási kényszerrel. De ugyan kit zavar? Max. csak pár pillanatig, hisz erőd sincs akklimatizálódni a világhoz, mibe érkeztél. Egy csodaszép színház, oszlopok, sírok, mozaikok, megannyi kő, és rom. Miközben sétálsz fel-alá, eléd tárul a régi kor, már-már látod az embereket az utcán, a köveken zötykölődő szekereket, mik szállítják az árut a városba, mit már csak gyíkok, skorpiók, bogarak, madarak laknak. Időutazás a javából. Nem maradhatsz sokáig, mert nem nagy a cucc, és még rengeteg minden vár rád.

Irány Ajloun felett magasodó, 12. századi vár. De milyen úton? Mert hát csavarogsz, és ennek legfőbb jellemzője, hogy utálod kétszer megtenni ugyanazt az utat, nem is beszélve az autópályákról. Úgy hívnánk itthon, hogy „Menjünk a kertek alatt”. Ezt, a már üzembe helyezett GPS úgy hálálta meg, hogy elvesztette maga alól az utat, mi meg az irányérzékünket. Hegyek. Köves, kavicsos szerpentinek. Talán itt vagyunk, talán ott? Kit zavar? Álomszép út…. Izééé… kavicshordalék. De nem baj, az összes kerék meghajtás nem smafu. Ha ez a Jordán folyó, akkor lehet baj van… Azt tudnánk, ha átléptük volna a Szír Izraeli határt, ha másból nem, abból, hogy lőnek ránk. Keresztút, megállás, körbenézés, fél kar (!!!) nagyságú szöcske (???) megfogása, fotózása (Nekem ez nincs meg! Küldjétek át, plíííízzzz!),

majd sikítozás: Vedd le rólam!!! Vedd le róóóólaaaammm!!! Levettem…

Indulás tovább beduin sátrak, út megtalálása, aszfalton vagyunk, irány a vár. Vár, mit keresztesek laktak. Kitalálás, hogy hol lehetett a fogadó- , hálószoba, a konyha, és egyéb helyiségek. Fotó egy szerelmes arab párról, mi ritkaság, majd irány tova, mert még nem volt elég a romokból.

Útközben a vár alatt kisvárosban két csaj egyszer csak kiugrik a verdából, hisz kávé köll. Igazi. Parkolóhely keresés, a forgatagban, majd megérkeznek. Bizonyíthatóan ez volt az eddigi 37évem legjobb kávéja. Orgazmus, papírpohárból, basszus. Délután, negyed ötkor.

Irány tova, közben útbaigazítás. Egyből három arab fickó rohan, mosolyognak, magyaráznak, „Itt fordulj meg nyugodtan, ne is foglalkozz a forgalommal!” Jerash a cél. Vajon mik várhatnak itt? Hát persze, romok. (célozgat, és vigyorog)

Jerash arról hírős, hogy ő volt a legfontosabb, és egyben a legjobb állapotban fennmaradt római város a Közel-Keleten. Megérkezés, árusok, gyaloglás….ééésss…. nem engedtek be. Elkéstünk. Azért a kamera optikáját nem tudják kizárni, szóval meg egy pár fotó, csoportkép, majd irány haza. Éjszakai fotózás, vagy legalábbis próbálkozás, pia, csoportképeken fejcsere, mert az nem jó, ott nem vigyorogtam, stb… (sic!)

Nagy röhögések, majd a jelmondat: Gép becsuk, szem lecsuk, mert holnap irány dél.