Jahogyakkor Zap legyen a Télapó….
Tegnap jött egy telefon, mit másodjára sikerült felvennem – aki erőszakos, ugyebár – hogy legyek aznap délután Mikulás, mi totál lehetetlenségnek tűnt, idő, és helyrajzi elhelyezkedés összeegyeztethetetlensége okán.
Bazdki!
Nézzük ennek a pozitív oldalát. Hát kérem ez ugyebár megtiszteltetés, mert csak nem bízod ezt a szerepet olyan valakire, ki…. Tehát jóleső érzés, hogy bemehetsz egy, ha nem is idegen, de olyan családba, hol nem jársz sűrűn, és ők rád bízzák gyermekük Mikulásos élményét. Már ha fontos a gyermek lelkivilága, és már pedig tételezzük fel, hogy az…
DE NEM LESZEK MIKULÁS, BAZDMEG!
Mikulásnak lenni beletörődés. Kész, ennyi volt! Bekopogni az ajtón, HoHoHóóó, megjött a Télapóóóó! felkiáltással, majd a megszeppent csöppekkel felvenni a fonalat, és …. Nanemár, bakker! És a nemárbakkert nem tudom elmagyarázni. Képzeld azt a szitut, mikor – nemrég láttam az évtized legnagyobb szégyenét, a Point Break remake előzetesét (aki arra bemegy, arra remélem ráijesztenek egy hasnyálmirigyrák gyanúval…) – Bodhi (P. Swayze) felöltözik mikulásnak, és azt mondja, hogy Hohóóó… Teljesen szürreális történet, és ha ez mégis egyszer előfordulna, akkor emberek 100ezrei basznák ki a kukába a filmgyártás egyik ikonikus művét.
Nem, nem leszek mikulás! Bár holnapra van valami mikulássapkás balhé (asszem…), de az a mókáról, és – szerény személyem szerint – a basszátokmegről fog szólni, nem a családi, léleksimogató, nyugodt, ünnepi légkör előszeléről, és egyéb, drámaian megható jelenetekről. Fuck! Gyertek 20 év múlva, akkor már állszakáll sem kell!
Tavasszal, ha indul a szezon, akkor ki kell ugranom egy kibaszott repülőből megint, mert már kurvára elegem van a megfontolt, és felnőtt életből!!!! ÁÁÁááááááá!!!!!!
