Úgy 10-12 éve lehetett az, hogy két napig ültem egy számítógép előtt, csupán javítás céljából. Amikor megkaptam, akkor az egyetlen info az volt róla, hogy nem megy. Mintha nem ez lenne a tipikus…. De tényleg nem ment. Még azon a rohadt alaplapon sem volt címke, ezért a gépet elemeire kellett szedni, nagyítóval egyenként leolvasni az alaplapi chipkészlet összes fontosabb cuccának (bios, lan, hang, videó) gyári számát, majd indult a vadászat a neten, hogy vajon melyik tajvani faragott ilyet az elmúlt pár évben. Hol voltak akkor még a live CD-k, vagy diagnosztikai cuccok? Ott minden egyes driverért meg kellett küzdeni, hogy stabilan fusson a win98se. Régi szép idők…. Tuti jó kihívás volt az összes vas, ami nem ment.
Mára totál el lettünk kényelmesedve. Mindig fel kell röhögnöm azon, ha valaki közli, lassú a net, alig akar elindulni a vas. Ezek hol voltak a 486-osoknál, ahol két doboz lemez kellett egy office telepítéséhez, win 3.1-re? 14K-s modemek, 266-os cerkák, csodás woodoo kártyák (3rd Party-s driverek) idején, mikor egy floppy olvasóba szorult porszem egy egész doboz adathordozót szarrá vághatott? Amikor hozzájutottál egy extra nagy házhoz, mibe külön kellett befaragnod a hűtést, a gombokat, mert semmi nem volt kompatibilis azzal a szeméttel, miből te gépet építettél, és azon versengtél, hogy hány %-al többet tudsz belőle kihúzni arra a pár napra, míg el nem füstöl az egész. Amikor vadásztál egy 366-osra (valami „m” betűs kódneve volt), mit 500 / 550-ig lehetett húzni. A mai világban egyetlen okostelefonban kétszer akkora teljesítmény van huszad akkora méretben, mint amikért mi embert tudtunk volna ölni. 140e-ért vettem az első, 15″-os TFT monitoromat, mi akkor a piacon a legtutibb ár volt. Ma 18e-ért hozzád basznak egyet, csak vidd el (igaz, az enyém még mindig megy, az a szar meg 3év múlva beesik a kukába). Kurvára rohan az élet…
Szóval, jó rég nem ültem ennyit egy gép előtt, viszont két érzés is rám tört úgy hirtelen. Az egyik az újbóli felfedezés öröme. Van úgy, hogy összeraksz egy gépet, felrakod rá a cuccokat, azt vigye a gazdája a francba. Pár óra alatt elkészülsz vele, hála pár lusta számtech zseninek, már ott sem kell lenned egy telepítésnél, két klikkre minden megy magától. Viszont ez nem működik akkor, ha egy gyereknek raksz össze egy vasat. Mert tudod, hogy biza az a gép összesen 5órát fog stabilan üzemelni, ha nem vagy mellette, mert roppant gyorsan rááll a keze a „delete” gombra, a letöltésre, az igenre, a továbbra továbbra, továbbra, és amikor megkérdezed tőle, hogy mit csináltál, akkor csak lesütött szem van, és a mondat; Semmit! Egy felnőttnél leszarod, de egy kölyöknél már előre kell gondolkoznod, hogy vajon mit fog csinálni, és azt te hogy akadályozhatod meg. Szinte újra tanulod a szakmát, felfedezed az új cuccokat, jogosultságokat hozol létre, szülői felügyeletet pakolsz fel, tehát minden olyan jóval ellátod, mi a gyermek klikkelési ingerét nem hagyja kitelesedni, és ami a legfőbb, nem fog ott ülni előtte egész nap, mert a gyereknek tök máshol van a helye, mint egy pc előtt. Olyan rutinnal törsz meg játékokat (csit!) mintha nem 10évvel ezelőtt foglalkoztál volna ilyennel, és olyan programokat telepítesz, hogy 10éve még csak valami cyberpunk regényben olvastál hasonlókról.
Aztán a másik érzés az, hogy ez egy tök magányos szakma. Ez meg is látszódott éjszaka, visszatükröződött az álmokon, de ez most nem az a poszt…
Csak nem a kistündérnek raksz össze gépet? Még nem döntöttem el, hogy sajnáljam vagy irigykedjek 😛
De igen, neki. 😉
Fut egy agyig tuningolt win xp (holnap már annyira stabilan, amennyire egy xp képes), ami úgy néz ki, mint egy mac (felejtsd el az ikonokat, meg start menüt, meg minden buziságot, mire egy kiskorúnak semmi szüksége) , tele olyan dolgokkal, mik egy tizenévesnek talán bejönnek. Szerintem eddig irigykednél. 😉
Majd amikor egy idő után szól a vas, hogy ennyi volt mára a net, majd egy fél óra múlva a gép is közli, hogy most már csinálj mást, minthogy ott ülsz előtte, és leáll arra a napra végleg, akkor rohadtul utálnál. 😉