Írnom kell egy posztot arról, hogy 700km – veteránok – Trabant – sátorozás – kurvaélet.

Ha nem lett volna jó a társulat, akkor most kurvaanyáznék rendesen, de amiatt nem teszem, mert:

• jó volt a társulat
• becsülettel megharcolt mindenki azért, hogy ledaráljon ekkora utat
• be is rúgtunk
• akik ezt motorral tették meg, azok előtt le a kalappal
• a traguár (Juci, mert így hívtuk) előtt is le a kalappal, mert úgy trannnnntatatatannnntannn-ozta végig az utat, hogy én el nem hittem volna, hogy egy majd’ 30 éves vas ennyire megbírhatóan teszi majd a dolgát.

Szóval, amikor az volt, hogy menjünk erre az útra, akkor felvillant előttem minden olyan rossz, ami csak megtörténhet akkor, ha épp nem vagy a szerencse kegyeltje. Ebből az jött be, hogy tudtam, a sátorozás, és az utasként eltöltött 2*6 óra kivesz belőlem annyit, mintha lefutottam volna ezt a távot. Kivett. Amúgy Ausztria nem más, mint egy Patyomkin falu. Ez bizonyos. Két napig azon tanakodtunk, hogy az a pár ember, kiket néha-néha meglátunk a falukban, azok valójában emberek, vagy felöltöztetett próbababák, kiket épp akkor mozgásra ingerel valami mechanika.

És akkor lelki szemeid előtt van, hogy megállsz, megkopogtatsz egy házfalat, mi kartonként hangzik, és egyszer csak megszólal a sziréna, hallod a visszaszámlálást, majd egy gombafelhő kíséretében részese leszel egy kísérleti atomrobbantásnak.

A lényeg, hogy egy Prof. Friedrich Ehn nevezetű bácsinak van egy aprócska magángyűjteménye az utóbbi 100 év olyan járműveiről, mik két keréken, plusz még egy pár apróság, mit a padláson kukázott. Mindez egy Sigmundsherberg nevű falucskában, pár dombbal, erdővel, szántóval körbevéve.

Ez a Bakker, már megint veteránok, és nem látok az allergiától című kép

Ahol nekem olyan szinten jött ki az allergiám baszod, hogy néha sokkot kaptam, és még az alkohol sem segített a cuccon. Nem tudom mi nőtt ott épp, nem tudom honnan jött, de még a napsütés is úgy kínzott, mintha vérszopó képregény gonosz lennék, és amikor úgy volt, szombaton elmos minket a vihar, akkor csendben kuncogtam. Nem mosott el.

Volt akkor itt olyan, hogy bármikor bezsalhattál a múzeumba, volt sok kilométeres túra a környék nevezetességei (hogy mik voltak, azóta sem tudom, de merüljön feledésbe) körül, volt itiner, eltévedés, sörözés, de legfőképp sörözés, egyéb égetett, vagy erjesztett szeszek, találtunk egy strandot is, hol le kellett áztatni a port, pollent, miegymást, majd hazafelé volt még egy találkozó, hol már előjöttek az addig bujkáló osztrákok, és nagyon integettek nekünk, illetve a traguárnak, volt, ki stoppolni szeretett volna, szóval öröm volt, és nem kevésbé vidámság.