Ma úgy néz ki, hogy ilyen nap van.
Ha az előzőnek az elejét beidéztem, akkor a vége se maradjon el, mert túl egysíkú lenne….
- Hallgass meg! Először is! Bocsánat, hogy tönkretettem az esküvői tortát, hogy ráhajtottam az anyádra, hogy kiütöttem az apádat, és gyakorlatilag…tönkretettem az esküvődet. Bocsánat! És most, hogy elmondtam, kérlek…könyörgök, hogy ne menj el, rendben?
- Haaa?
- Ami köztetek van Paulival, az nagyon ritka és nagyon értékes, ne tojj most be!
- Ne tojjak be? Megcsalt!!!
- Ugyanmár! Évekkel ezelőtt történt. Az egyik kétes erkölcsű barátnőddel. Egy barátnőddel, akire nem is haragszol. És tudod miért? Mert valójában nem izgat. Annyira szereted Paulit, hogy valójában már rég megbocsátottál, és ez az, ami megrémít!
- Gőzöd sincs, hogy mit érzek, fogalmad sincs!!!
- De igen! Tudom! Én is átéltem ezt. És tudod mit? Én is halálra rémültem. Mi lesz, ha megbánt? Mi lesz, ha elhagy? Mi lesz, ha meghal? Nem tudnám elviselni. Ezért rövidre zártam, nehogy megtörténjen. És mondjak valamit? Ez volt életem leges-legnagyobb baklövése. Te most ugyanezt a hibát akarod elkövetni, és átkozott legyek, ha végignézem. Kockáztatni kell Sandra! Muszáj! Én nem tettem. És nézz rám! Boldogtalan vagyok. árnyéka vagyok önmagamnak. Ez….ez nem azt jelenti, hogy sosem fog megbántani, de azt garatálom, hogy soha, semmi sem lesz fogható ahhoz a fájdalomhoz, amit a megbánás okoz. Hidd el, én megtapasztaltam mindkettőt, a fájdalom….semmi a megbánáshoz képest, amit nap mint nap érzek. Ne menekülj el! ne csináld!
