Írtam 10-15 mondatot, mi úgy kezdődik; Hogyan…
Kitöröltem. Bár írhattam volna 50et is. 100at. Talán 200is összejönne. Ez legalább még megvan. Talán az egyetlen dolog, amit csak egy, vagy két testrész hírtelen fellépő hiányával tudok elveszteni. Te, ki itt olvasol, kit mondjuk kedvelek, tisztelek, szeretek, gyűlölök, kitől hánynom kell, ki tök közömbös számomra, úgysem tudnád megadni a választ egy hogyanra sem. Max. csak véleményt alkotnál, mi talán annál is jobban zavarna, mintha hátba vernél egy kaktusszal.
Ha sok hogyan gyűlik össze az ember vállán, akkor teher alatt elbotlik egy csatornarácsban, beesik a padka mellé a pocsolyába, és nem tud felkelni. Mondjuk vannak fájdalomcsillapítók, miket bárhogy is hívunk, csak drogok, de ezek tompítják érzékeinket, fájdalmunk azért lesz. A lehorzsolt könyök, térd az még le van horzsolva, csak ezek érzékelése lesz más. Van egy helyzet, mi elég extrém, és ritka, mégpedig az, hogy ha valaki pont melléd esik le, és veri szét testét. Hopp, nézd, ahogy könyökre támasztod magad, majd négykézlábon keresztül feltérdelsz, sziszegsz kettőt-hármat, görnyedve talpra állsz, és nyújtod a kezed szerencsétlennek, ki könnyekben és sárban hempereg. Másként érzed magad. Dugig vagy sebekkel, de már nem érzed. Az empátia lesz a drogod, mi feledteti sebeid. Talpra állítod, letörölgeted könnyeit, átöleled, hogy érezze, nincs egyedül a világban, majd végignézed, ahogy előbb sántikálva, majd egyre egyenesebb háttal útjára ered és befordúl a sarkon, eltűnik.
Leülsz a padkára, nézed véres ruhádat, min már nem csak a te véred száradozik, és azon gondolkozol, hogy hogyan tovább….
