Hogy miért egy idegesítő ribanc a főnöknőtök?

Mert egész egyszerűen nincs ember a földön, ki odaállna elé egyenes háttal, belenézne a szemébe, és nemes egyszerűséggel, lekurvázná.

És szerintem ebben tök igazam van. Ha valaki hülye, akkor azt vagy helyére teszed, vagy hagyod. Ha hagyod, akkor még ostobább lesz, hiszen azt gondolja, pont jó amit csinál, hiszen nem kap negatív kritikát. Ha nem kap negatív kritikát, nem találja meg a helyes utat. Viszont, ha nem teszed meg időben, akkor, amikor még nem hatalmasodott el visszafordíthatatlanul az idegesítő ribanc jelleme, hát baszhatod. Nem tudsz áthatolni a mondataiddal. A helyes időzítés a kulcsa mindennek. Tudd felfedezni, mikor jön el a „még időben vagyok, még van esély arra, hogy leálljon”.

Akkor jön el a vég, mikor az idegesítő ribancok jókora hatalmat kapnak. Döntéshozókká válnak. Gondolj bele. Ott van a család, kire mosni, főzni, takarítani kell. Jön, vagy jönnek a gyerekek a különböző problémákkal. Biztos van még a képletben anyós, após, lakás, autó, kölcsönök, számlák, miegyéb. Erre az egész cuccra, széles vállal rátelepszik a munkahely, annak követelményei, a beosztottak problémái, hibái, és az ott lévő megfelelési kényszer, mi összekeveredve az otthoni kuplerájjal ad egy akkora pofont, hogy a fal adja a másikat.

Aztán ott a bónusz, hiszen a nők nem rendelkeznek üres dobozokkal. Nekik mindig, minden pillanatban valamin kattogni kell, legyen az akár a világ legfeleslegesebb dolga. Még rendes, hétköznapi körülmények mellett sem képesek kikapcsolni, felbaszni a lábat, leülni a tv elé fingva, büfögve, semmittéve. És ha nincs megállás, nincs kikapcs, nincs elfelejt most mindent, akkor az összegyűlt szar nem képes lefolyni. Feltorlódik fejbúbig. Akkor meg elvész az önkontroll. Ennek hiánya elsöpri a józanságot, a problémamegoldó képességet, és az empátiát. Mondjuk azt, hogy talán, esetleg, egy pár órás lepedőgyűrögetés lenyugtatná, de most mondd, ki a franc akar dugni egy idegbeteg picsával? Csak a legelszántabbak. Abból meg kevés van. Nagyítóval sem találsz ilyet. Szóval öngerjesztővé válik a folyamat. Ha hülye vagyok, akkor magam körül egy idő után meghülyítek mindenkit, és mivel mindenki hülye lesz, ezért én még jobban. Nincsen itten megállás, csak brutálisan jósolható végeredmény. Válás, kirúgás, összeroppanás, szétesés. Tuti jövőkép.

Nem rossz ám az összeomlás. Van akkor honnan építkezni. Jó, vannak akik eret vágnak, levetik magukat, stb, de most ne foglalkozzunk a totál idiótákkal… szóval, jó dolog is lehet az összeomlás, mert akkor lehet hogy jön egy olyan pillanat, mikor a páciens nem csak meghallja azt, amit felé mondanak, hanem meg is érti. És talán máskép, máshogy fog neki az építkezésnek.

Bár ilyenkor cáfolom azon kijelenésem, miszerint nincs új a nap alatt, és a történelem, kapcsolódjon bárkihez, bármely intervallumban, mindig, folyamatosan ismétli önmagát, de nézzünk néha pozitívan, már csak azért is, mert e nélkül egy rakat mondatot most vissza kéne törölnöm, azt lopom én a betűket, wazzeg?

Szóval, talán másképp fog neki az építkezésnek, de minek ezt megvárni? Ez egy hosszú út, és közben hullahegyeken botorkál át az ember gyermeke. Hullákon, ki tulajdonképp totál feleslegesen pusztultak. Kontrollálatlan mondatok, viselkedés, cselekedet miatt hullatták vérüket, mi simán elkerülhető lett volna egy jól irányzott pofon, vagy ami még rosszabb, egy lekurvázás megejtésével.

Nem mondom, hogy ez az esetek száz százalékában megoldást jelent, nem mondom, hogy nem fognak fejek hullani soha. De ha valaki ne kezd bele, ha mindenki hagyja, hogy az idegesítő ribancok a saját maguk által ásott sírba zuhanjanak, akkor hová lesz a világunk? Egyszer csak átveszik az irányítást, és ők mennek mamutra vadászni, mi meg félénken gyűjtögetünk, és rettegünk, ha dörög az ég? Na nebazd….

Muszáj néha lekurvázni, mondom én….