Ugyebár a kézírást már 
elemezzük egy ideje, sőt, tudományt csináltunk belőle, mi személyiségünket vizsgálja, majd állít fel róla elméleteket.
Ez azon ritka, csinált tudományok egyike, miben hiszek. De nem csak úgy, mert mondjuk kiválasztottam valamit, miben hinni kell, és pont ez esett le a polcról, hanem tapasztalataim vannak, mivel a körülöttem élők személyiségét ugyanúgy látom, mint az írásmódjukat.
Viszont a grafológiánál sokkal fontosabbak számomra a hangok, hangszínek. Pár mondat elég ahhoz, hogy tudjam, a hang gazdájával tudok e kezdeni valamit az életben. Megbízhatok e benne, vagy mehet az ismerősök közé, kikkel bőven elég évente kétszer találkozni, és felületesen elbeszélgetni.
És hogy mennyire változom.
Régen megdöglöttem a rekedtes, mély női hangokért. Ez valahogy elkezdett átalakulni. Nem is csoda, hiszen az ilyen hangok tulajdonosai nagyrészt hasonló jellemmel rendelkeztek. És kb. ahogy rájöttem, hogy bizonyos jellemmel rendelkező nők, max haveri/baráti kapcsolatig mehetnek, így a hangokhoz való viszonyom is megváltozott.
A tegnap esti hang, ki ébresztett, majd jó éjt kívánt, egy gyöngyöző, friss hegyi patakhoz tudnám hasonlítani, mi totálisan ellentéte mindannak, miről úgy gondoltam, fantasztikus. Pár éve még vállat vontam volna, mára megdöglök érte.
Igaz, a jó éjt kívánság úgy négy órán keresztül tartott, mert szokásomhoz híven megint nem sikerült aludnom, elég volt ahhoz, hogy legyen értelme ma léteznem.
Viszont az alváshoz való viszonyomat hamarosan felül kell vizsgálnom, mert én évek óta nem éreztem olyan fáradságot, mint tegnap este, hazafelé az autóban. Ráckevéről míg be nem értünk pestre, a poklot éltem át. A fáradságomat megfejelte a sötét, a havas, jeges út, és a szél, mi dobálta az autót. A város fényei megváltás volt, majd eléggé hülyének nézhettek, hogy Budáról hazafelé lehúzott ablakkal mentem, mert ha nem csapkod a jeges szél, akkor mondjuk megállok valamelyik piros lámpánál, és bealszom. A kapunyitás és az ágyba kerülés között nem telt el pár perc. Ezek után szinte kötelező lett volna min. 10óra eszméletvesztés. De semmi… és még élek…
