Gondolatok a palackból…
Borospalackról / ból /ről mittudomén. Szóval, borfesztivál a várban. A borfesztivál a várban, szólt a barátokról, haverokról, nagyon jó zenékről. Oké? Oké! Ismét egy olyan sztorizós, röhögős, piás nap, amikor azt kellett mondanom, hogy bocsi fiuk/lányok, én egyrészt vezetek, másrészt megyek dolgozni. Sajnálkozva kiröhögtek. Joggal. Én nem sajnálkozva röhögtem volna ki mást.
Nohát, csak ezzel, mással sosem…
Amúgy, mindenféle fesztivált utálok Budapesten. Főleg a bort. És tényleg csak meghívásra vagyok hajlandó egy ilyenre, nagy levegővétellel. Ebben az országban annyira túlértékelt, és piedesztálra elemelt valami ez a cucc, hogy attól Zap képes hány-ingert kapni. Műanyag! Ha borról van szó, akkor előkerülnek (tisztelet a kivételnek, bár ebből keveset ismerek) a rongyrázós, aranyórás, kozmetikázott izék, kik minden mondatba legalább egyszer beleillesztik a gourmet kifejezést, mert az azt jelenti, hogy ők bezony különlegesek, mások, és tudják, hogy a minőség…. Amúgy általában fogalmuk sincs az élelmiszer, vagy erjedésiparról, viszont nagyon jól tudnak egy olyan társaságba beilleszkedni, ahol van legalább egy szakértő, és tőle képesek felvenni az ételhez, italhoz használt szak-kifejezéseket, majd ezeket beépíteni saját imázsukba. És akkor lesz nekik imázsuk. A merci, bmw, és az aranyóra mellé. Szupi!
Egy megkeseredett, végletekig csalódott, irigy, és „a világ tehet róla, hogy nekem szar” pali vagyok? Vagy csak olyan, ki lassan negyed évszázada él, mozog az élelmiszer-, erjedésipar környékén, aztán nem képes megemészteni a sok szép, és csini papírba csomagolt mocskot, meg azokat, kik az imázzsal teli csini papírba csomagolt mocsokról képesek egy fél napos előadást tartani, annak különlegességét, és exkluzivitását hangsúlyozva? Borrrrr-zasztó!
Amúgy néha belepillantok a jelenlegi trendbe, bele-bele olvasok némely gasztro elemzésbe, és próbálok nem elképedni, majd gyorsan be is zárom a cuccot. Tényleg vannak ebben az országban piszok jó helyek, ahová betenném a seggem egy kajára. Talán listám is van már. Ők azért nagyon jók, mert azt csinálják, mint az olasz, francia, spanyol, portugál, görög, thai, és még akárhány paraszt bácsi, és paraszt néni a világban. Természetes dolgokból főznek. Nincs gázzal érlelt paradicsom, a hús az húsmarhából van, és nem döglött tehénből, a mozzarella csak bivalyt látott előző életében, minden tésztához tudják, hogy milyen lisztet kell használni (főleg, hogy meddig sütni, főzni), nem létezik náluk vákuum csomagolt tintahal, és gyakorlatilag tele lehetne írni ezt a blogot ehhez hasonló, „ők tudják!” gondolatokkal. És tudod mi a szürreális? Velük, illetve a közönségükkel kapcsolatban előkerül a gourmet, vagyis az ínyenc kifejezés. Magyarországon teljesen természetes az, hogy nagyüzemileg előállított, kontroll nélküli költséghatékonyságba fulladó szart eszel. Ínyenccé akkor válsz, ha azt zabálod, mint a dédi (1948 előtt). Mindenféle egyensúly totálisan felborult.
És amint kimondod, hogy gourmet (magyarul ki ne, mert az ciki!), már nyithatod is ki a pénztárcád, aztán fizethetsz. A pénztárnál.
Budapesten – ha nem idevalósi vagy, akkor mondom – azokon a fesztiválokon, ahol a standokon kaját, és piát árulnak, belépőjegyet kell fizetni. Ha a várban lévő borfesztiválra nekem kellett volna, akkor az majd’ 3 rongy. A „heti” belépő az úgy 8, és a zexkluzíív meg valahogy 13e környékén van.
Tehát, hogy tudd miről van szó! Én azért veszek belépőt, hogy a standokon lévő árusok reklámozzanak nekem, és eladhassák portékájukat. Ez pont annyira szürreális (ha eddig nem láttad volna át), mintha a TV mellett ott lenne egy malacpersely, és minden egyes reklámspot előtt be kéne dobnom egy tízest. Vagy, a teszkóba érkezést követően befizetnél egy rongyot, hogy ott vásárolhass. Őrület! Erre az a válasz (óvatos válasz, nehogy valaki Ku-Klux-Klanos sityót montírozzon a nyilatkozó képére), hogy azért kell belépőt fizetni, hogy csak az jelenjen meg egy ilyen helyszínen, ki TÉNYLEG ilyen helyszínre kívánkozik. Lefordítom!
Ha az Aranka néni épp összekuporgatott egy ezrest a 60 ezres nyugdíjából 4 hónap alatt azért, hogy olyan szelet sajtot egyen, mint jánykorában, még véletlen se tehesse meg, mert Aranka néni nem elég trendyy a 32 éves szövet kabátkájában, vastag harisnyájában, és kopott botjával a gourmet közösségnek. Hányok ettől bazdmeg! Azt hiszed sarkítok, pedig nem. A belépőjegy egy szűrő. Hogy csak a trendi legyen jelen, mert a trendi szép, és értékes. Ebben a világban…
Imádom a jó sajtokat, borokat, a sonkát, minek zsírját szétkened az ujjadon, a steaket mihez alig kell kés, és szétrobban az íz a szádban (mellesleg Kecskeméten pár hete belefutottunk egy olyan olaszba, kinek a pizzája olyan volt, mit legutóbb a Garda tónál ettem, így ha egyszer visszajutok, akkor veszek egyet, és bekereteztetem), de nem vagyok hajlandó közösséget vállalni a trendivel, és a hozzájuk kapcsolt értékekkel, szóval a fővárosi rongyrázós gasztro fesztiválok elmehetnek a picsába…
Amin nagyon bírtam röhögni, az a bácsi volt, ki piszok mód fotózott előttem, körülöttem, majd addig-addig legyeskedett, míg oda nem térdelt hozzám, és szóba el nem kezdett elegyedni. Azt hitte, hogy én dolgozni mentem ki. Már majdnem rákérdezett, hogy mennyiért szoktam munkát vállalni. Mesélt az objektívjeiről, meg az ingyen fotózásról, meg még sok mindenről, de csak szájról tudtam olvasni. Zenei színpad mellett sose akarjál témába bonyolódni, mert csak te hallod magad…
nem tudom, hogyan kell azt mondani, hogy az utolsó betűig és pontosan. Viszont nekem is van már egy listám, kurva rövid, mert feszt elcseszik az éttermeket egy idő után az odaözönlő, trendi, fővárosi aranyórások. Ha egyszer bármi közöm lesz a vendéglátáshoz, az ilyen vendégeket kitiltom.