Hopp! Most jut eszembe!
Mindjárt vége a GoldenBlog nevezetű, önértékelési, és egyéb mentális zavarokkal rendelkező bloggerek idei versenyének. Azt szavaztál e már? Miért nem?
Tavaly zsűriztem, és hát én vagyok az, ki képtelen elolvasni bármiféle szabályzatot, és egyéb „használati utasítást”, így hát kapásból a legrosszabbra sikerült osztályozni a saját oldalam. Itten van rá bizonyíték, nem ám csak a levegőbe beszélek…
Ehhh… ha visszamehetnék arra a dátumra….
Nah, húzz innen Zap!!!
Szeretnél idén is bekerülni, mi? 😀
Mi alapján kéne zsűrizni egy blogot? A blogger milyen szórakoztatóan vagy látványosan szenved? Vagy hogy mennyien nyáladzanak rá? Esetleg látogatottsági szempontok? Design? Vagy hogy mennyi írást termel? Mégis mitől lesz golden blog valami?
Amúgy engem a hideg ráz attól a gondolattól, hogy valami, amit a magam szórakoztatására, és kínjára hoztam létre versenybe induljon mások hasonló okkal született agymenéseivel. A golden blog alapvetően azt kérdezi meg az emberektől, hogy kinek vannak jobb egotripjei…
Én azért pozitívabban látom a Goldenblogot.
Persze, az emberek egy része gyarló, és a népszerűségre hajt, amikor benevez.
De nem szabad elfelejteni, hogy minden publikus blog-írás mögött egy picit ez is ott áll. Különben miért ír publikusan, ha nem akarja, hogy mások olvassák?
Másrészt visszacsatolást ad és új olvasókat szerez… ami visszatérve az első pontra, annyira nem is rossz dolog.
És persze azt se felejtsük el, hogy a rajongók szívesen fejezik ki imádatukat azzal, hogy aljas módon benevezik kedvenc írójukat – ne vegyük el tőlük ezt a lehetőséget.
Hogy mitől sikeres egy blog, azt sokféle módon lehet értelmezni és gondolni. A szememben akkor jó egy blog, ha olvasmányos – ami persze szubjektív kategória… de a művészeteknél már csak ez van 😉
Hirtelen ennyi, aztán úgyis replikálsz rá és folytatjuk 😀
Hogy be akarok e kerülni? Simán! Meg akarom e nyerni? Dehogy! Lehet, öngyilkosságba kergetne a népszerűség feldolgozhatatlansága. 😀 Vagy tényleg el kéne mennem pszichiáterhez. 😀
Egy goldenblog nem más, mint ego növelő. Mi más is lenne? Ugyan úgy, mint az élet bármely pontja, hol kihívások elé állítod magad. Ha csak írni akarna az ember gyermeke, akkor előkapná a gépét, vagy a kis naplóját, leírná gondolatait, bezárná, azt jóccakát. De amikor már blogot írsz, akkor – bármennyire is tiltakozik ellene az ember – a népnek osztja az észt, száz, ezer, sok ezer emberrel közli naponta a világról, a goldolatairól szóló agymenéseket. Ha a blogot kommentelik, látogatják, díjazzák, akkor ….akkor abba bármit bele lehet gondolni.
Egyébként nem véletlenül írtam azt, hogy „önértékelési, és egyéb mentális zavarokkal rendelkező bloggerek”. Aki blogot ír, és az nem szakmai, vagy valami célzott témával foglalkozó, azzal baj van. bármi lehet ez, akár valami csekélység is, de hogy lappang benne valami, az biztos.
Mert most gondoljunk bele. Ha körülöttem minden rendben van, tök kiegyensúlyozott az életem, rendben van a kapcsolatom, rendben vagyok a baráti, haveri körömmel, akkor mi a szarért írnék még x száz embernek naponta? Hiszen ott vannak körülöttem azok az emberek, kiket szeretek, kikben bízok, kikkel meg lehet beszélni a mindennapi kínjaimat.
Az ilyen zavart elméknek meg csak jó az, ha kapnak valami pozitív visszacsatolást arról, hogy LÁTUNK! ITT ÉLSZ KÖZÖTTÜNK! Mondjuk az nagyon zavart elméknek lehet akár káros is, ha nem ismerik el, nem fedezik fel őket, vagy lecsúsznak egy ilyenről (majd megmutatom, hogy ez milyen! 🙂 ). De hát tök unalmas is lenne az élet a totál elmebetegek nélkül…
Szóval, ha a helyén kezeled az egészet, akkor szerintem nem lehet vele nagy baj. Csak lazán… 😉
@Krisz Vagyis feltételezi a dolog, hogy ez egy művészi alkotás? Miért? Vagy maga a kategória művészeti kategória? Szerintem nem. Ha valaki esztétikusan és művészien tudja csinálni az önkifejezést, az még nem művészet. vagy hívjuk inkább az önkifejezés művészének, amiben mások lelhetik az örömüket. De ha az önkifejezést versenyeztetjük, akkor szerintem elvész a lényege. Nekem minden esetre nem szimpatikus a dolog. Rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban, de hogy miért, azt ne kérdezd.
Talán azért, mert kicsit emlékeztet engem arra, hogy ha bemegyek a Guldenbe, és a díszes és formatervezett klotyóban szarok egy egészen csinos darabot, attól még nem fogom művészetnek hívni, és nem fogom versenyeztetni más produktumával.
Szerintem a blog nem művészi kategória, s ha azzá akarjuk tenni, megerőszíkolunk vele más önkifejezőket.
Persze, ezt hívhatnánk rajzolásnak is, hiszen a gyerek firkálmánya is rajz, és az neki maga az univerzum legtökéletesebb alkotás, hiszen éppen kifejezte önmagát. De ha ezt elkezdem versenyeztetni, akkor a gyerekek 99%-át leszoktatom arról, hogy használja a ceruzáját. Aztán az írásról is leszoktatom ezáltal. Aztán minden egyéb másról is…
A nárcisztikus egósimogatásosdi pedig külön nem szimpatikus benne. De én nagyon kritikus egy szellem vagyok… kritizálom, ha meg akarják ölni és minősíteni valaki önkifejezési szabadságát. Mert egy kezdő blogger mit lát? Hogy itt verseny van…
@Zaphod Hja, én is azért írok, mert tökre frusztrál, hogy a környezetemben nem tudom időben és térben egy koordinátapontra terelni azokat, akiknek mondandóm van. Copy Paste, vagy mindenkinek ugyanazt a mailt forwardolni nem elegáns. S néha bizony jó volna ezekről beszélgetni. A másik, ami frusztrál, hogy avn egy csomó dolog, amit meg képtelen vagyok szóban elmondani. Hülyén hangzik, és az előadói képességeim lecsiszolnák róla a dramatikus felhangokat, mert általában nem szoktam az életben drámázni, pedig volna belőle bőven bennem. De az nem túl hatékony kommunikációs eszköz. De ettől még nem vagyok elmebeteg. Csak vannak plusz szükségleteim, amiket írásban tudok legjobban megélni.
@Thiliell Várj egy picit! Amikor megkérdeztem, hogy miként lehet egyáltalán bekerülni a fotós szakmába, hol lehet elkezdeni ezt az egészet, akkor azt kaptam válaszként azoktól, kiknek a fotózás a szakmájuk, hogy a neten keresztül. Ottan köll megméretned magad, minden pályázatra, ahová csak képed van, benevezni, és várni azt, hogy hátha vagy olyan jó, hogy felfedezzenek.
Itt van egy bolg”verseny”. Mi van akkor, ha ezt olyan háttér emberek nézik, kik mondjuk vadásznak forgatókönyvírókra, különböző témákban publikáló tehetségekre, kiket le tudnak vadászni. Mi van akkor, ha azért akarom még nagyobb nyilvánosságra hozni magam, hogy hátha milliós szerződésekkel támadnak meg, mert olyan hihetetlen jó dizájnnal rendelkező lapot hoztam össze (a jelentkezőket a 067066111111 számon fogadom!).
Lehet ez kiugrási lehetőség, önfényezés, bármi. Aki erre rákattan, az hajrá, meg van rá a lehetőség. Akinek meg nem tetszik… hát istenem… sem az egyik, sem a másik lehetőséget választókat nem lehet elítélni. 😉
@Thiliell Én elmebeteg vagyok! Nekem kell! 😀
Azt hiszem, definíciós problémába ütköztünk.
Nekem egy blog, egy gyerekrajz, a kaki az aranyvécében ugyanúgy művészet… nem attól művészet valami, mert annak nevezik, hanem mert önkifejezést és alkotást megtestesítő tárgy lesz az eredménye.
Ha elkezdjük válogatni, hogy mely alkotás művészi és mely nem, az szerintem már csak konzum-politikai kérdéssé válik.
Egyébként meg a blog ugyanolyan írásos alkotási forma, mint bármi más, csak épp a műfaji jellemzők által egy naplóhoz hasonlít, és nem papírra vagy fakéregre vésődik. Ennyi…
Még egy: ha egy kezdő bloggernek az lesz a fontos, hogy arcoskodás és verseny legyen, akkor azt fog teremteni maga körül.
Azért ne felejtsük el, hogy Tolsztoj, Dickens, stb. nem azért kezdett el írni, mert „jajde” ki akarta írni magából a fájdalmát, hanem mert pénzt keresett vele, amiből így vagy úgy, de megélt ő is és a családja is.
@Zaphod: Bocs, később láttam, hogy te már jobban megírtad, mint én a (10)-ben 🙂
@Krisz Van ilyen olvasata is, de nekem a művészet azért szűkebb kategória. Azt hiszem, elég korlátozott a defeiníciós világképem.. :U 🙂
Szerintem bárki, aki először lefirkantott akár egy sort is, azért kezdte el, mert ki akarta fejezni azt, ami benne van. Lehet, hogy ezt egy sajátos formában, a saját belső világán keresztül, lehet, hogy ezt elvont síkokra emelte, lehet, hogy egyszerű dokumentarista lett, lehet, hogy simán leírta azt és ahogyan el lehet adni, de ettől még maradt önkifejezési és közlési vágya. Akiben ez nincs, az nem tud írni. Hívhatjuk ezt alkotói válságnak is. Nem érdekes. Viszont a művészet nálam ott kezdődik, ahol a cél és az eszközök kifinomult összhangja jelenik meg, és ezen keresztül az, aki a művészet élvezője is befogadóképességet él meg, tehát az alkotás maga csatornát tud nyitni az alkotó belső világa és a befogadók belső világa között, és abban a művet használja fel, és azt tökéletes eszközökkel teszi, és a csatorna, amik megnyitására képes, emiatt széleskörűek.
Ha így veszem alapul, akkor egy blog valóban kinőheti magát művészeti szintre.
S ha valaki képes erre, és sokszor képes rá, akkor abban valóban van tehetség arra, amit csinál. S akkor ezt el tudom fogadni, hogy ezt értékeljük tőle.
De a versenyeztetést akkor sem szeretem. Van benne nem kevés visszásság és egyensúlytalanság. Mintha Monet-t akarnám versenyeztetni mondjuk Stradivarival.
@Zaphod Oké, értem én, hogy ez egyeseknek kiugrási lehetőség. Ebből a szempontból igazad van. Bár, ennyi blog között megtalálni mindenkit, aki tehetséges, nagyon nehéz. S nem vagyok biztos benne, hogy mindig a legtehetségesebbek kapnak teret, inkább azok, kiknek fekszik össze a patológiája az éppen aktuális hatalmi kapcsolatokkal bírókkal… (Oké, most erősen beszóltam. Szégyellem is magamat, sárgaföldig.)
Ohhh, igen! És elindult itt is az évszázados vita a művészet határairól! Majd egyszer indítok egy provokatív felvezetőt, és mindenki egymásnak eshet!
😉
Thiliell, biztos is lehetsz benne, hogy nem a legtehetségesebbek kapnak teret, a különböző megmérettetéseken. És igen, sokszor előfordul, hogy jól kell összefeküdni. 🙂 A blog meg főleg azért veszélyes műfaj, mert baromi könnyen meg lehet vele vezetni az olvasót. Még példát is fedeztem fel erre, de lehet, csak a saját összeesküvésem áldozata vagyok.
Mindegy is. Pont annyira kell ezeket komolyan venni, mint….
Nézdmár, nem tudok rá jelzőt….
Szóval, ezeket nem kell komolyan venni.
@Zaphod ÖÖö, nem igazán vitázni szerettem volna, mint inkább csak elmondani a véleményemet. Mert itt van, aki meghallgat, és nem gyalulja le a nickemet, és a blogomat érte… :U
Pedig a vita jó! Persze csak akkor, ha az egészséges keretek között marad. Azt meg én határozom meg, mert én vagyok itt a góóórééé! 😀
Legyalultak?
@Zaphod Nem tudok róla, de néha paranoiás vagyok. Meg aztán, ki tudja?
Amúgy is, semmi bizonyítékom nincsen, így nem személyeskedem. De vannak bizonyos ráutaló jegyek, hogy ki kivel van jóban, és kinek hol és miért tetszetős az írása, ill. mi alapozza meg a népszerűségét, és mi akadályozza meg azt.
Bár, elég sokat merengtem már ezen, és nem hiszem, hogy akarnék népszerű lenni. Minél többször teszem fel magamnak ezt a kérdést, annál inkább van az bennem, hogy amikor a személyes világomról van szó, nem akarom azt tömegekkel megosztani. De ha pl. szakmai blogom volna, és arra törekednék, hogy széles körben eljusson a tudásom másokhoz, akkor nagyon frusztrált volnék attól, hogy ha ezt egyéb más okok miatt – melyek nem érintik a szakmaiságomat – meghiúsulna.
ja, és azt kihagytam, hogy magam elég sok emberrel el tudok értelmesen beszélgetni. van egy csomó hely ahova hozzászóltam már, de már régen nem találom, hogy kinek, és mikor mit is írtam, akár ezzel a nickkel is. Viszont beszélgetni, vagy rendszeresen beszélgetni nem sűrűn szoktam senkivel. Hogy Nálad miért is ragadtam itt, az jó kérdés. nem tudom, hogy azért-e, mert aranyat ér a blogod, vagy mert azért, hogy igazából az érdekel, aki ezek mögött van, és újra és újra elkúszik, és megmutatja magát, ami a magam fajta kíváncsi lelkeknek örömet okoz.
Van pár blogger, akit azért olvasok, mert közöm volt hozzájuk az életben. Többségük nagyon népszerű. Ők nem tudják rólam, hogy ki vagyok, így nem tudják rólam azt sem, hogy közöm volt hozzájuk. Ha szólok nekik, akkor azon a néven szólok, ahogyan ismernek. Az ő blogjukról sem tudom eldönteni, hogy jól írnak-e, vagy jó-e a blogjuk. Mert ismerem őket emberi mivoltukban, igaz, csak halvány szeletüket, és tudom, hogy a blogjuk sokkal élvezetesebb, mint mellettük lenni. Bár, ne érts félre, nem azért, mert az életben nem érdekesek, csak azért, mert amit az életben őszinte pillanatoknak hívunk, azt nem lehet a blogtérbe behozni. S nehezen hozzák is be.
S amikor meg olvasok valakit, aki küszködik, és az őszintesége mögött látszódik az az ember, aki lehet valójában, és néha életre kel a szavain keresztül talán a fizikai valója is, arról meg nem gondolom, hogy valaha is népszerű lesz. Mert abban túlságosan hasonlít másokra.
Kevés olyan ember van, aki nem hasonlít túlságosan másokra, és nem is teremti meg a saját nem hasonlóságát a gondolataival, vagy a verbalizálásával, hanem meg is éli azt.
No, azt hiszem, ezen keveseknél szoktam leragadni kicsit, mert életben tartják a kíváncsiságomat…
Ámen Thiliell, Ámen! 😉
@Zaphod Bocs, hogy sokat beszélek! Ne, cikizzé, jóvan?
Más:
Megtaláltam Neked a fotóst. Áldja az ég a Könyvjelző-funkciót!
http://www.pbase.com/josemanchado/desnudos
Ebből a Cube a kedvencem. Azért is, mert roppant érzékletességgel teszi képi világba a lelki állapotaimat.
Itt az egyik macis:
http://www.pbase.com/josemanchado/image/109505395
Itt a másik kettő. Ja, 18-as karika!
http://www.pbase.com/josemanchado/image/91434418
http://www.pbase.com/josemanchado/image/91525455
Az előző is tizennyolcas.
😀 Nem cikiztelek! Egyszerűen csak elfogadtam a véleményed, nem volt mibe belekötnöm! 😉
Jó ez a pali! Este végignézem a képeit.
@Zaphod Vigyázz vele, órákat, napokat odaragaszt a képernyő elé. Még a legközömbösebb arcú embert is, széppé tudja tenni. Elképesztő számomra.
Mire nem képesek a fotósok, mi? 😉
Hja, meg a fotoshop.. :U
Van az a szint, mikor már csak tényleg apró finomításokat végeznek vele, nem nyúlnak bele a képbe.
Csodákra képes egy nagyformátumú gép, ha ezt profin kezelik.