Faszom a névnapokba…

Basszus, én ennyi idő után sem értem – és ha ennyi idő után nem, akkor erre a rövid időre pláne nem – azt a „nép”szokást, mi a keresztnevek megünnepléséhez kapcsolódik. Számomra teljes mértékben szürreális, hogy ugyan miért kéne már mindenkinek boldognak lenni azért, mert úgy hívnak, ahogy. Mit ünneplek? Anyád végre el tudta dönteni, hogy miként hívjanak életed végéig? Ha téged egész véletlen Töhötömnek hívnak, akkor mondhatni jogos az ünneplés, mert ezzel a névvel roppant kihívás lehetett felnőni, így kaphatsz egy becsületrendet minden évben azért, mert senkit nem nyírtál ki azokért a viccekért, mit elkövettek irányodban. De egyébként mi okom lenne téged ünnepelni? Mert Erzsikének hívnak? Kérlek… Már ne is haragudj, de dugd el…

Valamikor, pár száz éve valami hülye elindult a balkánról, átdzsalt az országunkon, fel északra, azt elterjesztette, hogy valami nagy durranás a keresztneved, és senki nem kérdezett rá, hogy Tényleg? Tuti, hogy üzleti alapon működött. Ő volt a cserépárus vándor, vagy valami hasonló, és kitalálta ezt a marketingfogást. Ünnepeld, hogy felebarátodat Jánosnak hívják, és vegyél egy cserép bort! A nép meg zabálta a dolgot, mivel még gyerekcipőben járt az online marketing, azt többen lenyúlták az ötletet, és így született hagyománnyá a név-nap. Egyéb elméletem nem sok van, de már így is többet tököltem a témával, mint kellett volna…

Szóval, a gyengébbek kedvéért, arra akarok rést nyitni az űr szövetében, hogy egyrészt soha, de soha a büdös életben nem fogom megjegyezni, kinek, és mikor van a névnapja (Anyáméról is azt tudom, hogy min. kétszer, egy évben. Őőőő… hheelllóóóó!), soha, de tényleg soha nem pillantok a Hírkereső jobb felső sarkára (boldog Klotildot, bazdmeg), mert számomra az fontos, hogy felsegítselek, ha elesel, de hogy épp mire kereszteltek…. Hát, már ne is haragudj, de ha eddig leszartam a témát…