Ez tényleg az Élet a Világmindenség, meg Minden!

Figyelj, ez nem hőzöngős társadalomkritika lesz, vagy valami lenézős faszság. Ez az életed, a világod, a bolygód. Tökmindegy, mondom TÖKMINDEGY, hogy milyen népcsoport, kultúra, melyik földrész, vagy dimenzió, ezt a sztorit MINDENHOL megtalálod, de legfőképp a „fejlett” társadalmakban. Ha keresed a nagy kérdésre a választ, az csak azért van, mert nem nyitottad ki eddig a szemed….

Helyszín: A pokol egyik bugyra. A „Mit keresek itt?” hídon kell átmenni a „Remélem megdöglötök mind!” folyó felett, majd le balra, az „Adja ég, hogy tanúja legyek!” ivónál.

Időpont: Délelőtt, de mivel egyesek szerint 11 előtt még reggel van, így mondhatnánk azt, hogy a reggelt lassan elüti az idő, minek okán öthatodnapon túli sérülésekkel távozik a történetből.

Szituáció: Embercsoport épp új módszereket tanul, majd élesben alkalmaz, mit még soha. Embercsoport tulajdonsága: embercsoport, szóval semmi különös. Dolgoznak, táplálkoznak, szeretnek, utálnak, szaporodnak, (ki)választanak. Korcsoport nem releváns, mint ahogy a haj-, bőr-, szemszín, nemi, és vallási identitás sem. 

• Akkor most ott a gépeden a sztori, nyisd meg, és láthatod, hogy miről is szól a történet, mit kell tenned, hogyan, és nem utolsó sorban, miért!?
• Hóóól?
• Most küldtem át, nyisd meg. 

Páciens vakaródzik, megtalálja az egeret, vele együtt az Outlook ikont, majd klikk….

• Hol van? 
• (Nehéz napunk lesz….) A levelemben, nyisd meg!
• Jah, igen, megvan! Azt mondja hoooogy…. Te, akkor most mit is kell csinálni? – fordul el a monitortól, és előkap papírt, ceruzát, majd felveszi a rajtpozíciót.  
• Most komolyan! Ott van leírva!
• De tudod, hogy ÉN azt értem meg, amit én írok le magamnak! Naaaa…

Empátia: Az empátia avagy beleérző képesség, amivel egy másik ember vagy élőlény lelkiállapotába tudjuk helyezni magunkat. Az empátia megnyilvánulása például, ha valaki egy másik ember bánatát hallgatva, egy másik élőlény szenvedését látva, önmagát az adott helyzetbe beleképzelve saját élményként éli meg. Empátiás képessége fejlett állatoknak is lehet, pl. elefánt, delfin, kutya, egyes majmok. Az empátia az ókori görögöknél eredetileg a műalkotások megértését jelentette.

• Oké, rendben! (Majd elkezded felolvasni a saját írásod) Akkor lássuk! A folyamat a következő: Egy, kettő, három, négy. Szóval, az egy után jön a kettő, az követi a hár…
• Várj! Ne olyan gyorsan! Mi volt az egy? 
• Egy….
• Jah, igen, tényleg! Szóval, akkor van a három, kettő….
• Állj! Kezdjük elölről, szépen sorban! Van az egy, aztán a kettő, ezt követi a három, majd a…..
• Várj, akkor a kettő után a három jön, ugye?
• Igen, de amit eddig elmondtam, az ott van a képernyődön! Szóval, ha odanéznél…
• Jaj, ne zavarj össze! Három után a négy szóval, egykettőháromnégy. 
• Igen, aztán öt, de…..
• MOST MI AZ, HOGY ÖT??? Ötről nem volt szó, bazdmeg! 
• Azt akarom mondani, hogy…..
• DE ŐŐŐTTT??? FASZOM!
• Azt akarom mondani – amennyiben elkussolnál egy picit – hogy az öttel csak annyiban kell foglalkoznod, hogy végig nézed. Megtörtént-e az öt, avagy nem. Semmi más dolgod nincs. 

Nyílik az ajtó, jön be a többi! 

• ŐT VAN BASSZÁTOKMEG! 
• Mivanöt? 
• Gyertek, most tanuljuk ez az új lószart, és mindjárt kell csinálni! Szóval, van az egy, meg a kettő…… Utána hogy? Várj, ne segíts! Igen, az a négy…
• Nem, a három! – vágok közbe az önkéntes mérvadóvá avanzsált páciensnél. 
• Jóvammá! Akkor figyeljetek! Van az egy, a kettő, majd a három, és a négy! Az ötöt meg csak látni kell, azt jóvan. 

Tizenhatperc múlva az egész iroda üvölti egyszerre, hogy EGY, KETTŐ, HÁROM, NÉGY ÉÉÉÉSSS ÖT! Majd ezzel a lendülettel, és kidüllesztett mellkassal, épp csak csatatrombitát meg nem fújva tépi fel a csapat az ajtót, hogy akkor ők most megküzdenek az eggyel, a kettővel, a háromnak szimplán kitekerik a nyakát, a négyet belelökik egy tűzhányóba, az ötnek meg levágják a fejét, és nemes egyszerűséggel beleszarnak a nyakába. De még azért – és tudod, hogy ez meg fog történni, mint ahogy az elkövetkezendő négy percre is rá tudnád tenni a komplett évi fizetésed, ha valamelyik angol fogadóiroda jegyezné a sztorit – visszafordulnak az ajtóból, majd belökik a mondatot, amit ha nem löknek be, akkor mindegyikkel agyi aneurizma végez abban a pillanatban: Ééés? Ezen a szaron dolgoztatok ennyi? Baahhh….

A távozásuk szelében az egy, kettő, három, négy, és nem mellesleg az ötről szóló papírra vetett leírat fellibben az asztalról, majd mint egy John Woo filmben a fehér galambokat, a kamera végig követi nyugodt, méltóságteljes libbenéseit, ahogy a hullik bele a mélybe, a rávetett bölcsességekkel egyetemben. 

Három perc, húsz másodperc múlva

Ajtó nyit. Csak valahogy érzed, nem fordulsz oda, nem is hallod, mert a füledbe üvölt valami, ami tök mindegy mi, csak helyezzen egy olyan síkba, ahol arra tudsz koncentrálni, amire kell, és kizárja a körülötted lévő szartenger egyre hangosabb csobbanásait. Szóval megböknek. Fülest kiveszed, oda sem nézel, fújsz egy nagyot…

• Figyelj, az van, hogy…. elbasztam. A kettő után négy lett.