És akkor most kapcsoljuk ki a készüléket….

Magyar pasi, szellemi, és mentális képességeinek optimális működése érdekében, nem néz női kézilabda VB-t. Komoly! A rettentően borzalmas sportesemények felvonultatásában, a magyar futballt követő izéé, a magyar női kézilabda válogatott mentális leépülésének 60 percen át tartó nyomon követése a legborzalmasabb, TV előtt elkövetett cselekedet, mit csak feltaláltak a TV közvetítések hosszú évtizedei alatt.

Én megpróbáltam. De tényleg. Én bekapcsoltam, és sasoltam a Tunézia ellen végzett öngyilkossági kísérletet, majd tegnap a románok elleni meccs félideje környékén próbáltam felvenni a fonalat, de nem ment anélkül, hogy a sikító frász át ne vegye az uralmat, „normál” működésem felett, így hát meg kellett szüntetnem az adást.

Nézel csapatsportot, ugyebár. Látod a fiukon, lányokon az erőt, kitartást, egyre nagyobb fáradságot, látod az ügyes megoldásokat, az elszúrt jeleneteket. Az összkép azt mutatja, hogy nyert, kikapott, tök mindegy, de küzdött, és baromira elfáradt. A magyar női kézilabda válogatott ezt megfűszerezi egy olyan dologgal, mi abszolút jellemző a magyar női kézilabda válogatottra, az pedig – ha jellemezni akarnám – olyan, mintha engem beraknának a nyeszlett testemmel, alig agresszivitásommal mondjuk Baracskára, egy rakat, az anális szex iránt elkötelezett hústorony közé, a zuhanyzóba. Nah, az ott készült profilképeim tükröznék azt a lelkiállapotot, mit tükröz a magyar női kézilabda válogatott egy ilyen megmérettetésen. Nem is értem, hogy egy pasi miként tudja elvállalni a kapitányi szerepet a válogatottban… A szövetségi kapitánynak tutira van valami eltitkolt agyi defektje (vagy kibaszott jól megfizetik, és így van pénz a legjobb tudatmódosítókra), ha bevállalja, hogy végignézi ahogy a csapata rendre széthullik mentálisan.

Olyan a magyar kézi válogatott, mintha kidzsalék Svájcba, felkeresném a legpatinásabb órakészítő műhelyeket, mindegyiktől vásárolnék egy-egy mesterien kidolgozott alkatrészt, mik ára az értelmezhetetlenül magas kategóriát súrolja, majd az egész pakkot elvinném valami koreai dzsunkára, hogy akkor rakjanak belőle össze egy órát. Kim Dzson Dzsin összerakja nekem, abban hiba nem lesz, csakhogy a kinézeténél már csak a megbízhatósága lesz alávalóbb.

A Görbicz Anita, és a Vérten Orsolya 14-16 éve játszik az élvonalban, 11 éve válogatottak. 2003-2007 környékén voltak a csúcson, ha az eredményeiket figyelem. És még mindig rájuk alapozunk, de ők már roppantul fáradtak, és roppantul széttörték őket a kézis húsdarálóban az ellenfelek.

Tessen példát venni a vízilabda válogatottól (és nem csak játékos kiválasztás szinten). Benedek megjelent a 2012-es fiaskó után, és megszabadult a következő nevektől: Biros, Kásás, Kiss, Steinmetz, Szécsi, Varga Tamás. A vízilabdázás történetének legnagyobb nevei, nem csak Magyarországon, hanem az egész sárgolyón. A válogatott átlagéletkorán majd’ 5,5 évet fiatalított, azaz 27 év lett az átlagéletkor. Mi történt? Elsőre behúzták a 2013-as VB címet. Csókolom…

Vannak nekünk világszínvonalon működő játékosaink. Ez tuti jó dolog! Már-már lengetem a magyar zászlót. Viszont ahogy ezek megszületnek, és világszínvonalon kezdenek el működni, mintha azt gondolnánk, ők majd még 70 évesen is ugyan úgy futnak, úsznak, dobnak, lelkesek, agresszívak, kegyetlenek, mint 23, 25 évesen. Hát nem!