És akkor a mexikói sivatagban egy tojásból kikel egy molylepkebéka, majd bemászik egy alvó lány szájába, a háttérből pedig a helyi rádióban egy bányász krákog verset a mikrofonba, miközben a rádiós koponyáját markolja egyik kezével addig, míg bele nem túr az agyába – Twin Peaks

Azért nem emlékezhettem arra, hogy miről is szól ez a sorozat, mert valószínűleg az agyam megpróbálta megakadályozni a totális megsemmisülést, vagy egyéb, maradandó károkat.

Amikor David Lynch életútját olvasod, akkor jön a kamu duma, miszerint nagyon művészeti suliba akartam járni, össze-vissza költöztem, szörnyű környéken éltem, mik voltak az első kísérleti filmjeim, hogy jöttek a támogatások, de sehol nincs arról szó, hogy közben annyi gombát, és egyéb tudatmódosítót szedtem, hogy hiánycikk lett belőlük a környékemen, és halálom után komplett LSD fa fog serkenni síromon.

Mi van a térd mögött? Mondjuk megnézhetném az enciklopédiában, csak interakcióba akarok lépni veled. Szóval, nem tudom mi van mögötte, de azt hiszem be van gyulladva, mi akkor még nem gáz, ha ülők, vagy meghaltam, de mikor fel kell állni, vagy ki kell nyújtani a lábam, akkor magamba sikoltok. Mondjuk ez a magamban sikoltás lassan megszokottá válik, de mivel ez jelenleg járás képtelenné tesz egy olyan világban, ahonnan fénysebesség fölött  kettővel kell menekülni, totál gáz. Tolószékkel hogy rohanjak ki a világból?

Már 90-ben is azért nyert Cannes-ban a Veszett a világ, mert a tisztelt zsűri nem akarta bevallani, hogy fingja nincs miről szól az a film, azt sem tudták merre vannak arccal előre a végén, így hát inkább piedesztálra emelték, nehogy kiderüljön, hogy egy szétszívott agy hallucinációinak egy az egyben vászonra adaptálása nem más, mint egy rakat szar.

De oké, én csak egy egyszerű jómunkásember vagyok, ki nem képes felülkerekedni az élet realitásán, képtelen beleszellemülni a költő lényének zegzugaiba annak érdekében, hogy lelke, és gondolatisága egy más dimenzió határait kopogtassa, s majd eljusson a kibaszott felsőbbrendűségi érzés csillámpónikkal teli nirvánájába.

És akkor azt olvasom, hogy a Twin Peaks 3×8, minden idők… így hát leülök köd fáradtan, leindul a HBO GO, felcsendül a jól ismert zene (mit kölyökként állandó jelleggel le akartunk játszani szintetizátoron), és …. már ez első részt sem tudtam továbbtekerés nélkül abszolválni, mi nálam (ki anno végigküzdötte azért egy héten belül/alatt a 21 grammot) nagy szó. Komolyan mondom, hogy két nap alatt eljutottam az ötödik részig, epizódonként kb. 20 percnyi beletekeréssel, néhol-néhol csaknem vért köpve, hogymárcsakazértis!

Igen, én már húszon sok éve is hánytam attól, hogy a színészekkel fordítva játszatjuk el a szituációt, majd a vágásnál fordítunk egyet a szalagon, így hangban, és látványban elérünk egy egyedi vizuális hatást. Most gyakorlatilag erre alapoz a sorozat. A bónusz az, amikor a színészek úgy játszanak, mintha nem ez lenne a szakmájuk 100 éve, Lynch most rángatta volna ki némelyiket a McDonald’s pultja mögül csak azért mert karakteres profiljuk van a filmhez. Volt konkrétan olyan szitu, mikor az ember belenézett a kamerába azt figyelve, hogy veszik e még a jelenetét. Rémes…

Amikor elkezdődött a nagyon régóta várt harmadik évada Mark Frost és David Lynch kultsorozatának, akkor azt is írtuk, hogy ez már nem az a Twin Peaks, amire emlékezhetünk a kilencvenes évekből. Ez hét részen keresztül igaz is volt, de az amerikai idő szerint vasárnap leadott nyolcadik semmihez sem volt hasonlítható: sem Twin Peakshez, sem sorozathoz, sem bármihez, ami a tévé képernyőjéből szokott kijönni.

 Egy öntörvényű kísérleti film volt, néha csodálatos, néha rémisztő, néha pedig egyenesen felfoghatatlan képekkel, amiknek az értelmezését Frost és Lynch teljesen ránk hagyta. Értékelni szinte nem is lehet, csak értelmezni és átélni.

comment:com

És akkor olvasod az elemzést, majd azt mondanád, hogy az a sznob köcsög olyanról beszél szuperlatívuszokban, miről tulajdonképp fingja nincs, de ebben a szituban azért előnyös a helyzete, mert rajta kívül úgy kompletten senkinek fingja nincs, így az győz a műelemző versenyben, ki előbb szólal meg, méghozzá 10e leütés fölött. No de hát ki vagyok én, hogy megítéljem a nagy tudású kritikusokat, hiszen a vélemény szabad, az ízlés végtelen, a ficam jókora, én meg csak egy jómunkásember vagyok a gályáról. ki világ életében csak legális tudatmódosítókat vett magához, azzal meg nem lehet eljutni Lynch szintjére, majd azt bőszen elemezni szakértőileg.