Elmegyek meterológusnak….

Asszongya, hogy jön a hó. Fél Európa már fehér.

Oké! jöjjön, várom. Tüpp..türüpp… várok…. Hó sehol.

Asszongya, hogy most már tuti, most már itt van, és….

Ülök kint, nézek, forralt borral várom, mondom köszöntöm is, megkérdezem tőle, hogy milyen volt az út idáig, pletykálunk, elmeséljük egymásnak, hogy mi volt addig, míg ide nem ért.

Hó sehol. Jönnek a hírek, hogy keleten, nyugaton, délen, és 20-30-40 cm. és már mennek a hókotrók. Nézek jobbra, nézek balra, hát a hülye nem előttem volt, de a hónak még csak látszata sem.

Asszongya, hogy most már országosan, és aztán tényleg.

Egyszer csak megjelenik egy hópehely. Üdvözlöm, csevegünk, csacsogunk, majd ki-ki megy a saját dolgára. Ő esni, én meg dolgozni egy csöppet. Hazafelé már morgok egy kicsit, minek tárgya az elveszett hókotrók, a kurva hideg, a barom, aki terepjáróval vigéckedik, mert assziszi, pedig majd meglátja, hogy nagy vassal is fejre lehet állni, viszont az sokkal jobban fáj,  de jönnek a hírek, hogy ennyi volt, hipp-hopp, és el is áll, nem jön egy ideig. Mármint a hó.

Nyugtázom. Nem síelek, és tulajdonképp egy olyan életfunkcióm sincs, amihez nélkülözhetetlen a fehér, pelyhesre fagyott csapadék.  Legyen a bónusz annyi, hogy majd reggel nem kell méteres havat takarítani ahhoz, hogy mozgásom az autóval korlátlan legyen.

Namost! Az a baromhülye, ki azt mondta, hogy estére eláll, azt el kellett volna kapni, megverni, bekötözni, majd megint megverni, és kiküldeni a kibaszott fagyba, hogy zúzza le, és el a verdáról azt a félméternyi szart, mi NEM esett estétől.

Plusz jöjjön be helyettem dolgozni, mert kurvára álmos, éhes, és teljes mértékben elveszett vagyok.

Fuck!