Egy képzeletbeli riport ügyintézés…
Kora reggel a következő, a telefonomra érkező üzenet ébresztett:
Szia Kiskorú Zap!
Azért bátorkodlak zavarni, mert mint tudjuk, lejárt a jogsid, és az történt, hogy kitört egy vulkán a kerület határán, abból kimászott Godzilla, de már legyaktuk kisebb-nagyobb veszteségek árán, most már minden rendben van, viszont a károk helyreállítása még folyamatban, így az önkormányzat számítógépes kapcsolata az ügyfélkapuval, úgymond, zakatol. Ezért sajnos be kell fáradnod személyesen – amennyiben időd engedi – és itt kell elintézned a papírokat.
Elnézést a kellemetlenségekért! Üdvözöl a te hű polgármestered!
Vigyorogva kimásztam az ágyból, beestem a zuhany alá, elszívtam az első kávém, miközben átlapoztam a híreket, majd bevágódtam az autóba és irány az okmányiroda.
A parkol-ó-mata mosolyogva üdvözölt, elvette a kulcsaim, adott egy bilétát, majd bepattant a kocsiba én pedig mehettem ügyet intézni. A hivatal felé menet boldog embereket láttam, egy anyuka sem pisiltette a gyerekét a bejárati kapu melletti fánál, senki nem volt ideges, dühös, és büdös az órák óta sorban állás végett.
Beléptem az ajtón, ahol azt látom, hogy több ügyintéző van, mint ügyüket intéző páciens. Akinek épp nem volt dolga, az besegített a kollegáinak, vagy éppen telefonos segítséget nyújtott mosolyogva azoknak, kik rászorultak.
Egy hölgy sietett elém, és anélkül, hogy találkoztunk volna egyszer is, üdvözölt, a keresztnevemen szólított, majd a megfelelő helyre kísért. Leültem.
Az előttem ülő, ügyemet kézbentartó hölgy kedvesen elkérte az engem igazoló papírokat, majd közölte; egy pár pillanat, és már készen is vagyunk. Örültem neki, ami furcsa talán neked, kedves olvasó, mert ugyebár ezen a bolygón máshogy nem is mehetnének a dolgok, mégis örültem, mert örülni olyan jó érzés.
A hölgy előtt a következő üzenet jelent meg a monitoron:
Gépelje be a nevet!
K..I…S…K…O…R…Ú………Z…A…P
VÁLASSZA KI AZ ÜGYET!
J…O…G…O…S…Í…T…V…Á…N…Y…….F…R..I…S…S…Í…T…É…S
KÖSZÖNÖM!
ZZzzZZzzZZZzzzZzzZzZzz….pakk..pukk…Zzzuuppp…. – hallom az ügyintéző mellett lévő fekete dobozból, majd feltűnik az új jogsim.
– Parancsolj, kedves Zap, itt az új jogsid, vezess óvatosan. Esetleg még egy kávét?
– Nem, köszönöm, már megyek is. Szép napot!
Kifelé menet már jön elém a parkol-ó-mata, hozza a kocsikulcsot, majd sűrűn elnézéseket kér, amiért mintha nem lenne tökéletes a waxolás, de hát ma már olyan gyorsan történik az ügyintézés, hogy ennyi idő alatt lehetetlen tökéletes munkát végezni. – mondja ő.
Mosolyogva legyintek, megköszönöm a munkáját, majd távozom a helyszínről.
Mindezt csak azért posztoltam, mert valahol hallottam minap, hogy van egy olyan naprendszer, talán 230-240 fényévre tőlünk, ahol nem így működnek a dolgok. Elképesztő, szürreális lehet….
