Összegezzünk! Ma, azaz 2017 április 4-én, ebben az országban 123 képviselő megszavazott a parlamentben egy olyan törvényt, mi konkrétan egy – nem állami kézben lévő – intézmény ellehetetlenítésére született. Ezek holnap tiszta lelkiismerettel fognak felkelni, majd folytatják a napjukat büszkén, egyenes háttal. Az, hogy az emberi butaságot, tudatlanságot becsomagoljuk egy eszme – párt – mögé, majd kiállunk érte, nem egyszer fordult elő a bolygó történelemében.
És az a poén, hogy azért nincsenek most katonák az utcán, azért nem tankokkal állják el az utakat a feldühödött tömeget feltartóztatva, mert a gyenge dühkezeléssel rendelkező magyar állampolgár nem tudja felfogni, hogy most éppen mi történt, hiszen ez az ország nem tanította meg őt arra, hogy tanuljon a régmúlt eseményeiből, pont azért, hogy ilyen esetben ne rombolja le a kedves képviselők pofalemezét.
Ebből a listából kiválogathatod a saját idiótádat. Az enyémet úgy hívják, hogy Kucsák László, és csak annyit szeretnék neked üzenni, kedves Laci, hogy köszönöm a szavazatodat, és éjszaka hálj anyáddal!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Ps: Ha Ádernak sem lesz annyi esze, hogy ezt az őrületet megállítsa, akkor ez az ország végképp elbukott, szóval adjál el mindent, és húzzunk innen a faszba!!! |































































































































