Csináljuk meg, azt majd lesz valami…

Az utóbbi – mondjuk úgy két-három évben – rendszeresen belefutok abba, hogy valamit építsünk ki, fejlesszünk fel, találjunk ki, és „MAJD LESZ VALAMI”. Én nem tudom, hogy ez tipikus magyar sajátosság, vagy ez így működik a világban, de napról-napra egyre jobban bassza az agyam, és van már úgy, hogy erre vissza tudnám vezetni az alvással való gondjaimat. Nem akarom, hogy majd legyen valami. A majd lesz valami, az szar! Az annyira szar, hogy ha nem csinálnánk „valamit”, akkor az működőképesebb sztori lenne, mivel akkor nem tudunk elbaszni semmit, ugyanis a „majd lesz valami”, egy komplettem borítékolható bukás, mit számszerűsíteni tudok az országban, a gályán, és a saját pénztárcámat átvizsgálva, milliárdos, százmillió alatti, és milliós nagyságrendekben.

Az utóbbi 6 évben ezt a „csináljunk valamit, majd lesz valami” elvet a kormányzatunk totál beleégette a köz gondolkodásába (Áder lassan megállás nélkül bassza vissza ezeket a törvényeket), és már kezd csoda számba menni olyan ember, csapat, cucc, aki előre gondolkozik, és nem azt várja, hogy a farzsebből előkapott ötletei „majd valahogy” kialakulnak menet közben.

A mai nappal belém vágott azon felismerés, hogy ha még egyszer azt hallom, „majd lesz valami” akkor nagy valószínűséggel első körben néhányszor nekimegyek a falnak, szám egyik széle lekonyul – előre jelezve a közeledő stroke-ot – , és ha egy óvatlan pillanatban fegyverhez jutok, akkor az illető onnantól főszerepet vállalhat az Álmosvölgy legendájában (gy.k.: a lovasként).

Vagy – ami sokkal jobb opciónak tűnik – megszabadulok mindattól, mi a civilizációhoz köt, elmegyek kecskepásztornak a francba, és majd lesz valami…