Cité de l’Automobile – Franciaország, Mulhouse
Lelki szemeim előtt lezajlott az a jelenet, amikor Csik megáll az első autónál, és beszél róla úgy 17 percet, majd tovább lép a következő autóhoz… NÉGY nap múlva – kötelező egészségügyi szünetekkel, és könnyebb drogok elfogyasztását követően – a kiállítás 30%-án túllépve megfogadod, hogy minden kapcsolatot megszakítasz a palival, beállítasz egy szülői felügyeletet a nevére, hazamész, és felgyújtod az összes autódat a faszba!
Szóval én már voltam autókiállításokon, múzeumokban, privát gyűjteményekben. „Egy, két” helyen, még a bolygó túloldalán is.
Itt kérlek már az első fél órában begörcsölt az agyam, és amikor beléptem egy olyan terembe, ahol volt cca. 10 autó, és abból a legócskábbért is úgy 550 milliót kellene leszurkolni, akkor csak a fáradságtól tudtam volna elájulni. És csak mész, csak mész tovább olyanokat látva, aminek csak a replikája annyiba kerül, mint egy új középkategóriás autó, néha megállsz, hogy majd fényképezed az autók orrán lévő jelvényeket, de akkor leesik, hogy 4 óra múlva indul haza a gép, tehát felejtős ez a történet is.
Fogalmad nincs. Már nem látod a kihelyezett táblákat az autókról. Van olyan, amiről még nem is hallottál, sőt, olyat sem ismersz, aki ismerne olyat, akinek a nagyapja egyszer látott hasonlót….
A nyilvánosság számára 1982-ben lett elérhető a gyűjtemény, majd 2000-ben felújították az épületet, amit amúgy még most is javítgattak belülről. Az úgy kezdődött, hogy Hans és Fritz Schlumpf testvérek 1935-ben fonóüzemet nyitottak, és a II. VH után mocsok mód meggazdagodtak.
Fritz volt jó fej gazda, Hans a kőszívű bankár, viszont egy közös dolguk volt, az pedig az autógyűjtés, abból is a Bugatti volt a preferált préda. Volt olyan év (1962), hogy ötvenet vettek, mert biztos olcsó volt. 64-től elindult a gyapjúgyártás hanyatlása, és a srácok az üzem egyik szárnyát (19 000 m2) átalakíttatták nagy titokban a gyűjtemény számára, amit csak a bennfentesek láthattak. A nyolcvanas évek elején Ázsia átvette az uralmat a textilgyártás fölött, ennek is köszönhetően jött az elbocsátás, sztrájk, balhé, töréssel, zúzással. Tudósítónk meg nem erősített információi szerint, akkor cca. 600 autó volt a gyűjteményben. Schlumpfék reakciója erre a menekülés lett, át a svájci határon, megpihenve Baselban. Innentől kezdve rájuk járt a rúd, méghozzá rendszerességgel, mert kiderültek az adócsalásnak nevezett turpisságok, jöttek a bírósági ítéletek, kopogtattak a hitelezők, csődeljárók a srácoknál. A Francia kormány erre nagyon okosat húzott (biztos ott is volt legalább egy autóbuzi), úgy akadályozta meg, hogy csavarokként széthordjanak egy ilyen hatalmas értéket, hogy francia történelmi emlékműnek minősítette, majd jött még kupleráj a Schlumpf örökösökkel, pattogott a gyűjtemény különböző működtető szövetségek között, de ez már történelem…
A cucc négy részre van bontva, meg egy pályára, ahol „mehetsz” autókkal. És van nekem problémám, most, ahogy nézem a képeket. Nekem túl franciás a cucc.
Nem elég németes, és egyáltalában nem amcsi. Olyan ….. francia (milyen lenne, te barom, hisz ott vagy?!), ahol néha bejön, hogy a Louvre elé üvegpiramist állítanak, néha meg felborul egy ilyen ötlet, és káoszba fordul, de nem baj, mert bemegyünk egy fasza croissantért, kávéért a pékségbe, kiülünk, és fütyülünk a hosszúlábú csajok után az utcán. Egy német megtervez dolgokat. Bemész egy nagyobb kiállításra, és van egy olyan érzésed, hogy az épületet, a benne lévő tárgyak helyzetét, a hozzájuk tartozó természetes, vagy mesterséges világítást egyszerre tervezték. Tudnak hangsúlyozni dolgokat. Tulajdonképp 20 000 m2 alapterületen el lehet helyezni 1500 autót, egy szinten. Csak azt úgy hívják, fullra pakolt parkolóház. Ott nem a látnivalókért szedsz belépőket, mert nem túl élvezetes a történet. Ha valamit fullra akarsz pakolni, akkor legyen amcsi stílus. Szórj az autók köré millió kútoszlopot, olajos hordót, Coca Cola táblákat, jelvényeket, zászlókat, játékokat, Pin-up csajok képeit a mennyezetig, és megvan hangulat. Viszont itt nem lehet tudni, hogy mit gondolt a költő, mert szín, fény, oszlop, rejtett bejáratos káoszban próbálod értelmezni a helyet, és ez szerintem méltatlan ahhoz a történelemhez, történethez, amiről szólnia kellene. A XXI. században minden eszközöd megvan ahhoz, hogy bármit is csinálj egy ilyen hellyel, csak csinálnod kéne. Ha nem a legnagyobbra hajazna, hanem azt a gondolatot vitték volna tovább, amit a bejárat sugall, akkor ez egy sokkal értelmezhetőbb történetté vált volna, és bármilyen autós majom lesátorozna a bejáratnál.
Szóval, itt van több mint 550 autó, amiben van a hat létező példányból kettő darab Bugatti Type 41 Royale, ami cirka 20 millió $/db áron futna most az ecserin (6 140 000 000 forint), meg egy „replika” amit a tesók készíttettek a műhelyükben, eredeti Bugatti alkatrészekből.
L’ESPACE AVENTURE AUTOMOBILE
1878-tól napjainkig, az autózás tömény történelme van itt összepakolva. 243 db. autót sorakoztattak fel a 17 000 m2 -es csarnokban, teleszórva lámpaoszlopokkal, hogy autentikus legyen, és minden kibaszott fényképbe belelógjanak…
L’ESPACE COURSE AUTOMOBILE
1908-tól a versenysportban megjelent vasak. Zúg, hörög, morog, éljenez a háttérben a hangszóró,
ESPACE CHEFS-D’OEUVRE
A 30-as évek legszebb 80 autójának kiáltották ki a területet, de simán mondhatnánk azt is, hogy az autógyártás 80 legszebb autóját lehet itt felfedezni.
ESPACE BUGATTI VEYRON
Azt hiszem, hogy erről nincs mit beszélni….
L’AUTODROME
A cucc rendelkezik egy „pályával” is, ahol 40-100 € közötti összeg leszurkolását követően mehetsz az általad kiválasztott autóval, hét kört. Mondjuk elég vicces jelenet az, amikor apuci beül egy Ferrari Mondialba (amikor választhatna a baromhülye Jag E-Type, vagy Corvette C1 közül is), majd a kis családot beletömve, krúzol egy nagyszerűt negyvennel, és a végén úgy száll ki a vasból, mintha megnyerte volna a Le Mans-i 24 órást, és Gal Gadot várná őt a parkolóban, pezsgővel, csókokkal…
Sebaj, ha kell a népnek az ekszperiensz, akkor kap a nép ekszperienszet!
